Smart home
Új vidékekre merészkedik a Windows
Elrugaszkodik az x86-os platformtól a Windows 8: ARM processzorokon is elérhető lesz az operációs rendszer. Plusz: táblagépek Windows alapokon.
Steve Ballmer szokás szerint beszédet tartott a CES alkalmával, ahol beszámolt a Microsoft újdongásairól. Többek között bejelentette az első Windows 7-et futtató táblagépeket. Mint ismeretes, Redmond – az okostelefonokhoz hasonlóan – kicsit lemaradt ebben a versenyben. Most azonban beleerősít az amerikai óriásvállalat: számos, az eddig ismert/látott designtól elrugaszkodó eszköz jelenik meg hamarosan, Windows 7-et futtatva. Az Acer például Iconia névre keresztelt kétképernyős (14 colos) termékével igyekszik felhívni magára a figyelmet, a Samsung pedig egy olyan 7 colos tabletet jelentett be, aminek előcsúsztatható billentyűzte van.
Az Acer két LCD-s és a Samsung billentyűzettel szerelt tablete
Hivatalosan is bejelentették, hogy a Windows 8 immár nem csak x86-os környezetben lesz képes üzemelni, hanem támogatni fogja az ARM architektúrára alapuló platformokat is (itt elsősorban táblagépekre kell gondolni). Működés közben ezt minimum 12-18 hónap múlva láthatjuk először – ennél korábbra nem várható az új redmondi OS megjelenése. A lépés megtételéhez kell is az idő, hiszen az x86-os környezetre írt alkalmazások nem fognak futni ARM környezetben. Azaz teret kell engedni a fejlesztőknek, hogy legalább a legfontosabb alkalmazásokat portolják erre a platformra is, mivel szoftverek nélkül a rendszer életképtelen lesz. A bemutató kapcsán a vállalat – pontosabban Mike Angiulo, a Windows hardveres fejlesztésért felelős részlegének alelnöke – demonstrálta, hogy a Word és a Powerpoint már képes ARM processzoron futni. Igaz, ezek az alkalmazások a Microsoft boszorkánykonyhájában készülnek, messze még az az idő, amikor a külső nagy szoftverfejlesztő vállalatok is megjelennek saját, ARM-alapú programjaikkal.

Debütált a Microsoft Surface legújabb változata is a CES-n. Korábban az érintőképernyős termék óriási, valóban asztal méretű volt, ám mára sikerült jelentősen kisebbre faragni az elsősorban kaszinókban, klinikákon, éttermekben használt Surface-t. Ez a számok nyelvén annyit jelent, hogy immár csak 4 col (10 centiméter) vastag az eszköz, így akár falra is rögzíthető. Alapvetően azonban nem változott meg működése: asztallapnyi méretű folyadékkristályos felületen képes egyszerre több érintés érzékelésére, köszönhetően infravörös szenzorainak.

Ezek révén azonban a korábbi modelltől eltérően immár „szkennerként” is funkcionálhat. A Pixel Sense névre keresztelt eljárás során minden egyes pixel infravörös kameraként viselkedik, azaz „látja” az érintéseket. Többek között szövegek beolvasására is képes, amint az az alábbi képen is látszik.
![]()
Kijelzőjét egyébként a ma kapható legnagyobb méretű Gorilla Glass üveg védi a karcolásoktól és egyéb fizikai behatásoktól.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/01/06/uj-videkekre-mereszkedik-a-windows/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






