Kütyük
Jól fogynak az almák
Az Apple közzétette legfrissebb eredménykimutatását.
A cupertinói székhelyű amerikai vállalat közlése szerint a tavaly december 26-án véget ért első 2010-es üzleti negyedévben az Apple bevétele elérte a 15,68 milliárd dollárt, miközben a nettó nyereség mértéke mintegy 3,38 milliárd dollár volt (részvényenként 3,67 dollár). Összehasonlításképp, a cég egy évvel korábban még “csak” 11,88 milliárd dolláros bevételről, illetve 2,26 milliárd dolláros profitról számolt be, vagyis egyértelműen állítható, hogy az elmúlt esztendő a válság ellenére sem viselte meg a vállalatot, sőt!
Az említett időszakban globálisan mintegy 8,7 millió darab iPhone mobiltelefon talált gazdára, vagyis pontosan kétszer annyi, mint az előző év hasonló időszakában – a trendi almás tapimobilt gyakorlatilag úgy viszik, mint a cukrot.
#img1#
Az iPod hordozható zenelejátszók eladási mutatói már nem ilyen fényesek, ezekből ugyanis mintegy 21 millió fogyott, ami első hallásra óriási mennyiség, azonban még így is 8 százalékos visszaesést jelent. A számítógép piacon a Macintosh platform jól teljesít: ezekből a masinákból világszerte közel 3,36 millió darab fogyott, vagyis 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Ami a közeljövőt illeti, a riválisainál egyébként jóval nagyobb haszonkulccsal dolgozó Apple úgy becsli, hogy a jelenlegi negyedévben mintegy 11-11,4 milliárd dolláros forgalmat fog lebonyolítani. Amennyiben mindez sikerül, akkor ez lesz a cég mindeddig legsikeresebb, nem karácsonyi negyedéve. Idővel kiderül!
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/jol-fogynak-az-almak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






