Connect with us
Hirdetés

technokrata

Elvesztették az adataikat a Sidekick mobilok tulajdonosai

Kütyük

Elvesztették az adataikat a Sidekick mobilok tulajdonosai

Az Microsoft egy leányvállalata által gyártott és T-Mobile USA által forgalmazott készülékek tulajdonosainak a jelentős része elvesztette a mobilján tárolt adatokat.

A Sidekick mobilok tulajdonosainak jelentős része elvesztette a készülékén tárolt adatait, köztük az összes ismerősének a telefonszámát is. Az adatvesztés a Microsoft szervereinek a meghibásodása miatt következett be.

Az adatok cseréje a Sidekick készülékek és a Microsoft szerverei között már a múlt hét során akadozni kezdett. Sok mobiltulajdonos az akkumulátor kivételével, és visszarakásával próbálta orvosolni a problémát. Ők biztosan elvesztették az adataikat, mert a készülékük, miután eltávolították az akkumulátorát, törölte a tárolt adatokat, amiket az akkumulátor visszahelyezését követően a meghibásodott szerverekről próbált meg helyreállítani.

A Sidekick mobilokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat üzemeltető cégek dolgoznak a szerverek javításán, és azt javasolták a mobilok tulajdonosainak, hogy ne hagyják lemerülni a készülékeiket, írja az AP.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/elvesztettek-az-adataikat-a-sidekick-mobilok-tulajdonosai/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés