Connect with us
Hirdetés

technokrata

Túl drága az iPhone

Kütyük

Túl drága az iPhone

Az Apple a jelek szerint túl magasra lőtte be a készülék árát.

Egy most publikált felmérés szerint a britek mintegy kétharmada túlzottan magasnak tartja az Apple első mobiltelefonjának, az iPhone-nak az árát. A megkérdezettek 46 százaléka azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem szeretne iPhone-t, mert túl drága a készülék, illetve a hozzá kapcsolódó tarifa, 26 százalék pedig azt mondta, hogy bár szeretne magának egy iPhone-t, annak ára mindenképpen eltúlzott.

A felmérésben 500 személyt kérdeztek meg a szigetországban, ahol is ugyebár jelentősen magasabbak a bérek, mint Magyarországon. Érdekesség továbbá, hogy a megkérdezetteknek csupán 2 százaléka nyilatkozta azt, hogy az Apple iPhone fent van a karácsonyi kívánságlistáján. 12 százalék eddig még nem is hallott az Apple iPhone-ról, 5 százalék pedig határozott érdeklődést mutat a készülék iránt, de az iPhone mellett más készülékek felé is nyitott.

Mint ismeretes, az Egyesült Királyságban az O2 mobil operátor forgalmazza a csak GPRS és EDGE kompatibilis Apple iPhone-t: a november 9. óta kapható telefon ára 269 font, vagyis mintegy 97 ezer forint. A készülékhez 35, 45 és 55 fontos (12.500-19.800 forint) iPhone tarifacsomagokat választhatnak a vásárlók, akik egyébként Angliában egyre inkább arra panaszkodnak, hogy a telefon valamilyen okból kifolyólag időnként nem rendelkezik megfelelő térerővel.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/11/30/tul-draga-az-iphone/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés