Kütyük
A hazai online áruházak helyzete
2001-hez képest tovább bővült a hazai online áruházak piaca és a mennyiségi növekedés mellett a minőségi fejlődés jelei is láthatók.
Az áruházak száma, forgalma és látogatottsága mellett az informatikai felkészültség és a vevői elégedettség is nőtt a tavalyi év utolsó negyedében. A GKI Gazdaságkutató és a Westel – a Sun Microsystems Magyarország együttműködésével megvalósuló – felmérése szerint 2002-ben több mint 40%-kal nőtt az online boltok összforgalma Magyarországon, a 2001-es 3,2 milliárd Ft forgalom után a boltok tavaly 4,5 milliárd forint árbevételt realizáltak. A forgalom közel 60 százalékát a lakosság, 30 százalékát a vállalati szféra, míg 10 százalékát az intézményi szektor generálta. 2003-ban tovább folytatódik a piac bővülése, az internetes vásárlások összege elérheti a 6 milliárd forintot a piaci várakozások alapján.
Bár a hazai online áruházak bevétele, a vásárlások száma dinamikusan növekszik, súlyuk nem meghatározó a magyar gazdaságban, forgalmuk a hazai kiskereskedelmi forgalom 1 ezrelékét sem éri el.
Az online áruházak piacát a magas árbevétel-koncentráció jellemzi, hiszen a hazai 250-300 bolt közül az első 5 legnagyobb online áruház adja az összforgalom 42 százalékát, míg az első 10 az 59 százalékát.
Az online áruházak körében a legnépszerűbb termékkategóriák közé a jól specifikálható termékek tartoznak, mint a DVD, a CD-ROM, a könyvek és a számítástechnikai eszközök. E termékkategóriák forgalmazásával foglalkozik hazánkban az online áruházak 38 százaléka.
Az áruházak szerint a vásárlók az áruházak termékválasztékával és vevőszolgálatával a leginkább elégedettek, míg a kézbesítési költségeket már kevésbé fogadják el.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2003/05/29/a-hazai-online-aruhazak-helyzete/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





