Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mindenkinek eláll a lélegzete az Intel új szemüvegétől

Viselhető Tech

Mindenkinek eláll a lélegzete az Intel új szemüvegétől

Összemossa a virtuális valóságot az igazival az Intel újdonsága.

Sikerrel ötvözte az Intel a virtuális és a kiterjesztett valóságot. A legújabb, Project Alloy névre keresztelt VR-sisak ugyanis nemcsak a virtuális világba kalauzolhatja el viselőjét, de lehetőséget biztosít arra is, hogy a való világ dolgain jelenjenek meg az épp futtatott játék általi grafikák. Mindez az Intel által már korábban bemutatott RealSense technológiának köszönhető, ez ugyanis képes a felhasználó körüli tér érzékelésére, illetve a tárgyak beszkennelésére is.

Krzanich_keynote-75

Így lényegében megoldható, hogy a felhasználó egy játékban akár a puszta kezével harcoljon, de úgy, hogy látja, hova üt és mit csinál épp. Sőt, az sem akadály, ha egy virtuális ajtó kinyitására van szükség, vagy más dolgokat helyeznénk odább, fedeznénk fel a játék során. Üröm az örömben, hogy erre  a szemüvegre még sokat kell várni, hiszen az Intel közleménye alapján csak egy technológiai demóról van szó, amelynek a megjelenése még évekre van.

Forrás: Index



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés