Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ha ezt felveszed, nem fogsz ittasan vezetni

Viselhető Tech

Ha ezt felveszed, nem fogsz ittasan vezetni

Kifejezetten az alkoholszintet méri az új okoskarkötő.

Ittasan a volán mögé ülni hatalmas felelőtlenség, hiszen nemcsak a saját, de mások életét is veszélyeztetjük vele. Bár ezzel a témával rendszeresen foglalkoznak a hatóságok (elég csak az éjszakai razziákra gondolni), még mindig van olyan, aki úgy ítéli meg, hogy neki a néhány elfogyasztott ital meg sem ártott, sőt, “már ki is ment” belőle.  Ha az autó kulcsát elvenni nem is tudja, azért rendkívül hasznos lehet a BACtrack által most bemutatott Skyn nevű okoskarkötő.

A  washingtoni Nemzeti Egészségügyi Intézet  viselhető bioszenzor versenyén lepelezett újdonság a bőrrel érintkezve képes arra, hogy megmérje a viselője véralkohol szintjét. Bár a készülék még az alkotók szerint sem annyira pontos, mint egy klasszikus “fújós” szonda, de így is képes arra, hogy 10 másodpercenként mintát vegyen a vérből. Üröm az örömben, hogy az alkohol csak 45 perccel az elfogyasztás után jelenik meg az izzadtságban, így legalább ennyi időnek el kell ahhoz telnie, hogy a műszer pontos eredményeket mutasson.

Ettől függetlenül egy rendkívül hasznos és kvázi észrevétlen eszközről van szó, ami egy felelősségteljes embernek nagy segítséget jelenthet. Talán nem véletlen, hogy az alkotók ennek elismeréseként egy 200 ezer dolláros elismerésben részesültek, hiszen a zsűri szerint a Skyn a verseny legjobb kialakítás eszköze volt. Sajnos azonban még aligha kerülhet piacra a BACtrack újdonsága, mivel egyelőre a különböző engedélyezési procedúrákat intézik a cég képviselői.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés