Ha akciókamerákról beszélünk, nem véletlen, hogy mindenkinek a GoPro neve ugrik be először, hiszen a gyártó apró eszközeivel forradalmasította az egész kamerapiacon. Számos nagy márka kezdett hatásukra akciókamerákat készíteni, de talán kétség nélkül állíthatjuk, hogy még mindig ők a legjobbak ezen a területen.
Persze nem csak ülnek a learatott babérokon, hiszen a minap bemutatták új Hero4 Session-t, amivel minden elképzelésünket felülmúlták. Az eszköz jóval kisebb és könnyebb elődjénél és háza teljesen vízálló, így 10 méter mélységig nem lesz szükségünk tokra, ellentétben a Hero4-gyel.
(balra – Hero4 Session, jobbra – Hero4)
A Session 1080p-s videót képes rögzíteni 60 fps-sel, valamint különböző módokat is elérhetünk rajta. A 8 MP széles arányú és 5 MP-es normál arányú képkészítés mellett 30 fps-sel vehetünk fel videókat 1440p felbontásban, 100 fps-sel 720p felbontásban. A házon a fedél alatt találjuk a microSD kártya olvasóját és a micro USB csatlakozót.
Sajnos azért vannak hátrányai is az eszköznek, például nem árulnak még hozzá tokot, amivel mélyebbre mehetnénk a vízi felvételeknél, és LCD kijelzővel sem rendelkezik. A kis méret miatt úgy látszik a 4K felbontásról is le kellett mondani, hiszen 1080p a maximális elérhető minőség.
Az új modell július 12-étől lesz megvásárolható 399 dollárért.
Európa-szerte egyre nagyobb figyelem irányul a PFAS‑vegyületekre, amelyek elsősorban ipari tevékenységek és különféle fogyasztási termékek használata...