Connect with us

Hirdetés

technokrata

Így változtatja meg az LG otthonainkat a mesterséges intelligencia segítségével

Smart home

Így változtatja meg az LG otthonainkat a mesterséges intelligencia segítségével

Így változtatja meg az LG otthonainkat a mesterséges intelligencia segítségével

Dr. I.P. Park, az LG Electronics elnöke és technológiai vezetője a 2019-es, berlini IFA szakkiállítást megnyitó Future Talk című kerekasztal-beszélgetésen osztotta meg a vállalat vízióját a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) jövőbeli alkalmazásának lehetőségeiről.

Az LG AI-stratégiájának három pillére fejlődés, összekapcsolhatóság és nyíltság mentén Dr. Park és a meghívott iparági szakértők arról beszélgettek, hogyan fogják kiterjeszteni az otthon fogalmát a mesterséges intelligencia és összekapcsolhatóság terén megvalósuló innovációk.

A beszélgetés egyik központi témája az LG intelligens eszközeit jelölő ThinQ márka volt, amely a vállalat mesterséges intelligenciát kínáló termékeit és szolgáltatásait, valamint wifi-alapú és IoT-funkciókat kínáló eszközeit egy AI-alapú okosotthon-rendszerben fogja össze. Az LG ThinQ technológiájának fejlődését szemléltetve Dr. Park egy olyan intelligens tanulási koncepciót mutatott be, amellyel a robotporszívók képesek elkerülni a sarkokban és akadályokban való elakadást. Az LG új eszközei a vállalat saját — az emberi agy neurális hálózatának működését mintázó — Neural Engine technológiájával felszerelt AI-processzora révén beépítve, azaz hálózati kapcsolat nélkül kínálják ezeket az innovatív funkciókat.

Azért, hogy a felhasználók még kényelmesebben férjenek hozzá digitális eszközeikhez, az LG a hangfelismerésen túl is kutatja a felhasználó és eszköz közötti interakció lehetőségeit. Ez olyan újításokat eredményez, mint például a Vision Park nevű intelligens kiegészítő modul, amely gyakorlatilag egy felhőben tárolt adatbázist használó vizuális szenzor. Dr. Park előadásában bemutatta, hogy a Vision Pack kiegészítéssel ellátott LG Styler képes vizuális információk alapján megállapítani a gépbe helyezett ruhák típusát, hogy aztán ennek nyomán adjon javaslatot az ideális ruhaápolási programra. A vezető az okostükör koncepciójának továbbfejlesztésével megalkotott LG ThinQ Fit nevű megoldást is bemutatta, amelynek háromdimenziós kamerái képesek pontosan azonosítani a felhasználó testének méreteit, és ennek nyomán egy valósághű avatárt alkotni virtuális ruhapróbákhoz.

LG Future Talk_2

Dr. Park előadásában külön kihangsúlyozta a partneri együttműködések terén tanúsított nyitottság fontosságát. Az LG kiemelten fontosnak tartja saját fejlesztésű platformjainak megosztását, hiszen az innováció így válhat sokszínűvé és széles körben alkalmazhatóvá. Ennek jegyében a vállalat nemrégiben külső partnerek és fejlesztők számára is elérhetővé tette az LG ThinQ platformot (http://deepthinq.developer.lge.com), hogy ezzel is felgyorsítsa AI-technológiájának fejlődését.

Dr. Park panelbeszélgetésén az AI-technológia fejlesztése és életminőséget javító alkalmazási lehetőségeinek kutatása iránt elkötelezett tudósok vettek részt a technológiai szektor minden szegmenséből. A vendégelőadók között volt Dino Flora, a Qualcomm EMEA országok 5G stratégiájáért felelős technológiai alelnöke, Maurice Conti, elismert vizionárius és a Telefónica moonshot-szemléletben működő ötletgyára, az Alpha innovációs vezérigazgatója, valamint Ralph Wiegmann, az iF nemzetközi dizájnszervezet vezérigazgatója.

Fejlődés, összekapcsolhatóság és nyíltság számunkra ez a három szempont a mérvadó mesterségesintelligencia-megoldásaink fejlesztésekor”

— mondta Dr. I.P. Park.

Ez a három pillér nem csak a jelenlegi tevékenységünk továbbfejlesztésének az alapja: alapvetően át fogja formálni azt, ahogyan élünk és gondolkodunk a mindennapjaink során.”

Az LG idén is a fogyasztói technológia egyik legfontosabb fejlesztését járja körül előadásában”

— mondta Jens Heithecker, a Messe Berlin Group ügyvezető alelnöke, az IFA ügyvezető igazgatója.

LG Future Talk_3

Az IFA közönsége rendkívül érdeklődő a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek iránt, ezért külön öröm számunkra, hogy a közeljövőben várható fejlesztési irányokat az AI-megoldások egyik legnagyobb úttörője mutatja be a kiállításon.”

A 2019-es IFA látogatói maguk is kipróbálhatják a mesterséges intelligencia LG által kínált alkalmazási módjait a vállalat standjának intelligens, összekapcsolt megoldásokkal berendezett ThinQ Home zónájában, a Messe Berlin 18-as csarnokában.

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés