Connect with us

Hirdetés

technokrata

Klímát vennél? Erről jó ha tudsz!

Smart home

Klímát vennél? Erről jó ha tudsz!

A vásárlók jelentős része még mindig nincs tisztában a split klímák vásárlása kapcsán történt jogszabályi változással.

Tavaly augusztus óta él az a szabályozás, mely szerint a kereskedők csak azon ügyfeleknek adhatnak el klímát, akik egy meghatározott nyomtatvánnyal tanúsítják, hogy megfelelő képesítéssel, és minősítéssel rendelkező szerelő fogja elvégezni az üzembe helyezést. A szabályozás bevezetését követő első nyári szezon eddigi tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a vásárlók még nincsenek igazán tisztában az új keretekkel.

Ezzel pedig azt is kockáztatják, hogy idén már nem lesz klímájuk, akad ugyanis számos olyan vállalkozó, aki már csak augusztus elejére, közepére vállal munkát. Ha pedig ehhez még hozzászámoljuk az adminisztrációs köröket, gond nélkül ki lehet csúszni a nyári szezonból.

aircondition

A Media Marktnál az a tapasztalat, hogy a vásárlók egy része már két-három hónappal ezelőtt elintézte a klímavásárlást, sokan vannak ugyanakkor, akik még csak most ébrednek. A vállalat ezért azt tanácsolja, hogy a klímavásárlást az alábbi módon végezzük:

  • Készülékvásárlás előtt a hűteni kívánt helység méretét, és hőmérsékleti adottságait mérjük föl, ennek megfelelő teljesítményű, típusú klímát válasszunk
  • érdemes akár szakember segítségét kérni a kiválasztásnál, ezt legegyszerűbb a szervizben megtenni, ahol a Telepítési tanúsítvány is beszerezhető.
  • A kitöltött, végfelhasználó aláírásával ellátott tanúsítvány birtokában vásároljuk meg a terméket és szereltessük be

Természetesen a hűtési problémákra van alternatíva is, ezt ugyanakkor fenntartásokkal érdemes kezelni. Szánthó Balázs, a Media Markt Árkád ügyvezető igazgatójának véleménye szerint ugyanis a ventillátorok, bár javítják a komfortérzetet, elsősorban a meleg levegőt mozgatják a lakásban, a mobil klímák pedig közel sem produkálnak olyan hűtési hatásfokot, mint a split verziók, ráadásul elég hangosak is az utóbbihoz viszonyítva. Ezzel együtt egyszerűbben, gyorsan, akár szakember segítsége nélkül is telepíthetőek, és nagyon hasznosak tudnak lenni a 40 fokos hőségben.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés