Smart home
Interaktívvá tenné a papírt a Fujitsu
Beszkenneli, majd módosíthatóvá teszi a papír tartalmát a a Fujitsu legújabb eszköze.
Igen előremutató fejlesztést mutatott be a Fujitsu. A japán vállalat terméke azoknak nyújt hathatós segítséget, akik a munkájuk során a mai napig számtalanszor papírral kénytelenek dolgozni. Mivel a mai világban sokszor nehéz a számítógépet és a papírt megfelelően összeegyeztetni, a Fujitsu egy olyan megoldást dolgozott ki, amivel a papír a számítógép részévé válna. Az eszköz gyakorlatilag beszkenneli a papíron lévő tartalmat, majd azt felismeri, így szabadon dolgozhatunk vele.
Aki esetleg brossúrák rendezgetésével tölti napjait, annak jó hír, hogy a Fujitsu eszköze azokkal is elboldogul, sőt, felismeri a rajtuk lévő tartalmat, és ha szükséges akkor plusz információkat jelenít meg.
Az eszköz rendelkezik mélységérzékeléssel, vagyis lehetőségünk nyílik akár 3D-s épületek módosítására, vagy akár létrehozására is. A különc technológia legkorábban csak 2014-ben kerül piacra, addig csak bizonyos rendezvényekre hozza majd el a Fujitsu.
Az eszköz európai sikere erősen kétséges, az itteni piac a japánokhoz képest sokkal kevésbé ragaszkodik már a papírhoz, így nem érné meg beruházni ilyesmire.
A Fujitsu készített egy bemutatóvideót a scannerjéről, melyet az oldalukon meg is tekinthetünk.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2013/04/04/interaktivva-tenne-a-papirt-a-fujitsu/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]








