Connect with us

Hirdetés

technokrata

A 3D nagy rákfenéje

Smart home

A 3D nagy rákfenéje

Iparági összefogásra van szükség a probléma megoldására.

3D-Glasses-for-TV.jpgNapjaink háromdimenziós látványvilágának otthoni előállítására szinte kivétel nélkül olyan megoldást alkalmaznak, mely egy viselhető, szűrő közeget igényel. Vagyis – többnyire aktív rekeszes – szemüveget. Általánosságban ezek az eszközök képesek a tévé által megjelenített tartalmat a két szem számára külön-külön láthatóvá tenni azzal, hogy az egyik szem számára előállított képet a másik látószerv elől kitakarják.

Távolról nézve tehát egyszerű a képlet: „csak” be kell szerezni a megjelenítőt és a szemüvegeket, aztán máris mehet a háromdimenziós játék, filmnézés, vetítés. A helyzet azonban korántsem ilyen rózsás, nagy inkompatibilitás jellemzi a piacot, azaz egy tetszőlegesen választott szemüveggel nem lehet egy tetszőleges kijelző elé leülni – valószínűleg nem fog együttműködni a két eszköz. Égető szükség van tehát szabványosításra, illetve arra, hogy a gyártók egységesen magukévá is tegyék azt.

Ennek érdekében az Xpand 3D vezetésével olyan szórakoztatóelektronikai gyártókból – például a Panasonic-ból, Hitachiból, Mitsubishi Electric-ből és Viewsonic-ból – álló csoport jött létre, mely vállalatok megegyeztek egy, a fenti feltételnek megfelelő standard létrehozásában. A technológia egységesített kommunikációs protokollt biztosít a sztereó 3D (S3D) szemüvegek és az ezekhez szükséges tartalom előállításáért felelős eszközök között. Az M-3DI aktív rekeszes szemüveg így iparági szabványává válhat a 3D-s televíziók, számítógépek, otthoni és mozitermi projektorok előállításával foglalkozó cégek között. Ez azzal a nyilvánvaló előnnyel kecsegtet, hogy az eddig e téren inkább széttartó piac egységessé válik, ami jótékony hatással járhat a 3D-s megjelenítés elterjedésére.

A kezdeményezés sikere azonban egyelőre még kétséges. Az Amerikai Szórakoztatóelektronikai Társaság már szintén próbálkozott az S3D szemüvegek standardizálásával – kevés sikerrel. Az M-3DI jövője is bizonytalan addig, amíg az olyan nagyágyúkat, mint az LG Electronics, a Samsung Electronics és a Sony, meg nem tudják győzni a leendő szabvány mögött állók az adoptálásra.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés