Smart home
3D-s játékok – az első vélemények
Működés közben a Nintendo háromdimenziós megjelenítésre képes játékgépe.
Utoljára januárban írtunk a japán vállalat újgenerációs marokkonzoljáról; a 3DS újabb csúszását követően azonban nemrég végre megjelenhetett a kis masina. A tegnap nyílt német szórakoztatóelektronikai és IT show-n, a hannoveri Cebiten is kiállították a Nintendo csodagépét, így elkezdtek szállingózni az első vélemények a március végén Európában is debütáló eszközről (egyelőre csak brit ára ismert, ez valamivel 200 font alatt marad).

A 3,5 colos kijelző érdekessége a kétképernyős kialakítás – az egyik panel szemüveg nélküli 3D-s megjelenítést tesz lehetővé. A japán vállalat által alkalmazott rendszer tulajdonképpen nagyítólencsék (avagy prizmák) speciális rendezettségű állapotba rögzítésével alakítható ki. Ezek a két szem számára egymástól egy picit eltérő képet közvetítenek, így bizonyos távolságról nézve azt a hatást keltik, hogy a látottak háromdimenziós térben helyezkednek el. Egyetlen hátránya, hogy a képernyőtől fix távolságra kell elhelyezkedni, mert amint közelebb vagy távolabb megyünk a kijelzőtől, szétesik a varázs.
Nos, ezt megelőzendő, a Nintendo ellátta egy csúszkával a készüléket, így változtatható a 3D-s megjelenítés intenzitása (vagy akár teljesen ki is kapcsolható). A menükben és a játékokban egyaránt elérhető háromdimenziós display azonban pont a fent ismertetett hiányosságot produkálja, ha nem a megfelelő szemszögből és távolságról nézik a kis kijelzőt. A hannoveri kiállításon megjelent újságírók egyike folyamatosan villogó fekete vonalakat vett észre a kijelzőn; ennek okát firtató kérdését a Nintendo jelen levő képviselője a megvilágítással próbálta magyarázni. Felemás eredményt hozott az integrált 3D-s fényképező is, állítólag egyes képek szenzációsan jól sikerültek, abszolút áthozva a háromdimenziós hatást, mások viszont meglepően csapnivaló látványt csaltak a kis kijelzőre.
A másik, érintésérzékeny kijelzőhöz a japán mérnökök mellékeltek érintőceruzát, így az is nagy magabiztossággal használhatja, aki az ujjakkal, közvetlenül való vezérlést még mindig nem tudta megszokni. Home gombja az első próbák szerint gyorsan reagál a felhasználói beavatkozásra. Megérintésével azonnal szünetelteti a játékot, újbóli megnyomásával pedig rögtön folytatódik a korábban megkezdett „munka”folyamat.
Az első vélemények tehát elég felemásra sikerültek – ettől persze még lehet óriási siker a Nintendo 3DS.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/03/02/3d-s-jatekok-az-elso-velemenyek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





