Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hazai versenyzők a nemzetközi Intel versenyen

Smart home

Hazai versenyzők a nemzetközi Intel versenyen

Közel 60 ország 1611 középiskolás tanulója között két magyar diák képviseli Magyarországot idén a kaliforniai San Joséban zajló Intel Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyén.

Tegnap este hivatalosan elkezdődött az Intel által támogatott 2010-es Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny, az ISEF (Intel International Science and Engineering Fair). A több mint 4 millió dollár összdíjazás mellett komoly nemzetközi elismerésben részesülnek azok a diákok, akik tudományos kutatásaikkal, találmányaikkal a legjobbnak bizonyulnak. Az 1611 tanulóból több mint 150-en érkeznek az európai, közel-keleti és afrikai régióból, köztük két magyar középiskolás, Sugár Krisztina és Simon Dávid Szabolcs a budapesti Szent Margit Gimnázium végzős diákjai, akiket az ISEF hazai társszervezete, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) delegál. „Az ISEF-en 1995 óta vesznek részt versenyzőink, akik számos egyéb elismerés, díj mellett 13 első díjat is elnyertek már.” – hangsúlyozta a fiatal magyar tehetségek kiemelkedő eredményességét dr. Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója.

A verseny tavalyi győztesei

A két diák egy közös projekttel, a ´Hulladékhő Pumpával´ indul a verseny elektrotechnika/informatika kategóriájában. Kutatásuk a számítógépek hőleadás problémájának megoldására fókuszál. Egy olyan teljesen önműködő rendszert alkottak, amelynél a számítógép által termelt hőt egy Stirling-motor segítségével próbálták újrahasznosítani. A legfontosabb eredmény, hogy a hulladékhő hasznosításával sikerült megoldani a processzor hűtését, méghozzá környezetbarát módon. A megalkotott rendszer alkalmazásával két ventilátor üzemeltetését váltják ki. A Stirling-motor üzemeltetéséhez, ill. a segítségével végzett hűtéshez nem kell külön energiát befektetni, a processzor által termelt hulladékhő önmagában elegendő. A megalkotott modell a számítógép hűtésének több mint 50%-át válthatja ki.

Az Intel Alapítvány idén először adja át az Intel társlapítójának és mára visszavonult elnök vezérigazgatójának tiszteletére létrehozott Gordon E. Moore díjat az első helyezettnek, nem kevesebb, mint 75 000 dollár értékben. A két második helyezett az Intel Alapítvány ´Fiatal Tudós´ díját kapja, amely egyenként 50 000 dollárt ér.

A 2010-es résztvevők olyan témákat dolgoztak fel projektjeikben, mint például a klímaváltozás, az autizmus, a rákkutatás, az oktatás megreformálása, űrkutatás, robotika. A mostani versenyzők 24%-ának van már szabadalmazott találmánya, vagy épp benyújtásra készül.

Az ISEF döntőseit hozzávetőlegesen 550 társszervezet delegálja a világ különböző országaiból. A verseny hetében bemutatott pályázatok rangsoráról egy több mint 1000 főből álló zsűri dönt.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés