Connect with us

Hirdetés

technokrata

Terjednek az újgenerációs DVD-írók

Smart home

Terjednek az újgenerációs DVD-írók

A Sony Blu-ray írója akár fél terabyte-os merevlemezzel szerelten is megvásárolható.

Novemberben jelenik meg négy új BD-íróval a japán piacon a Sony – a PS3 miatt egyelőre óriási veszteségeket felhalmozó vállalat ezáltal még erősebb konkurenciát akar állítani a HD DVD-nek. Az új készülékekkel akár 16 órányi nagyfelbontású program rögzítésére is lehetőség nyílik, amennyiben valaki kétrétegű Blu-ray korongokat használ (ezek kapacitása 50 GB). Ebben mindenképp újdonság a hamarosan debütáló négy új modell: a tavalyi példányok még csak az egyrétegű lemezeket tudták kezelni.

Arra azonban nem szabad számítani, hogy a value szegmensbe pozícionálja a gyártó a termékeket. Csúcskategóriás változatban – mely 500 GB-nyi winchestert (is) tartalmaz – durván 1750 dollárt ér az új technika; igaz, ezzel egy szinten van a Toshiba legnagyobb tudású HD DVD írójával. Ám míg ez utóbbi szerte a világon elérhető, a Sony egyelőre csupán „otthon”, vagyis Japánban mutatja be november elején a készülékeket. A gyártó tervei között szerepel ugyanakkor a többi kontinensen való megjelenés is; a cég képviselői például az európai piacot említették, mint fontos terepet, ám pontos dátum nem hangzott el.

A harc tehát továbbra sem dőlt el, sőt, talán idén ősszel jobban fellángol, mint a DVD+/-R között valaha. A szeptember eleji hírek ugyanis komoly változásokról számoltak be, és csak alig pár napja történt, hogy a HD DVD is elérte az 50 GB-os kapacitást.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés