Connect with us

Hirdetés

technokrata

Másik mobilt is feltölthetünk a Lenovo P1 és P1m akkujáról

Kütyük

Másik mobilt is feltölthetünk a Lenovo P1 és P1m akkujáról

Számos újdonsággal, köztük új mobilokkal készült a Lenovo az IFA kiállításra.

Már korábban is láttunk példát nagykapacitású akkumulátorral felszerelt mobilra, azonban a Lenovo P szériája kifejezetten erre épít. Most két taggal bővül a kínálat, az új P1 és P1m kiemelkedő üzemidőt ígér a gyártó adatai alapján. A P1 nem csak a gigantikus, 5000 mAh-s kapacitású akkumulátorával tűnik ki a tömegből, hanem elegáns alumíniumból készült házával is. Szemből egy Gorilla Glass 3 előlap alatt 5,5 hüvelykes Full HD IPS kijelzőt találunk, mely alatt egy ujjlenyomat-olvasóként is funkcionáló Home gombot helyeztek el. Külön dedikált gombbal aktiválható az energiatakarékos üzemmód, amivel még tovább növelhető az üzemidő.

lenovo_vibe_p1

Erre viszont nem feltétlen lesz szükség, a Lenovo szerint a P1 átlagosan 81 órán keresztül, tehát 3,5 napig működik, de akár 30 nap készenlét és 44 órányi beszélgetés is kihozható belőle. Ha már lemerült, akkor a Rocket Charge megoldással villámgyorsan feltölthető, 5 perc után már 3 órás beszélgetésre elegendő energia áll rendelkezésre. Az USB OTG segítségével más eszközöket is feltölthetünk róla, legyen az egy Bluetooth headset vagy épp egy másik mobiltelefon. Belül egy nyolcmagos Snapdragon 615 chip dolgozik, melyhez 2 GB RAM és 32 GB memória tartozik. Az Android 5.1-et futtató dual LTE készülék 13 megapixeles, fázisérzékelős autofókuszos kamerával rendelkezik. A Lenovo P1 árusítása októberben kezdődik, ára 280 dollár (kb. 79 ezer forint) lesz.

lenovo_vibe_p1m

Nála kicsit szerényebb képességekkel bír a Lenovo P1m típus. Itt le kell mondanunk a fémről, helyette polikarbonátból készül a ház, a kijelző 5 hüvelykes és 720p felbontással bír. A hátlap mögötti akkumulátor ebben 4000 mAh-s, illetve hiányzik a Rocket Charge, helyette a kicsit lassabb normál gyorstöltést támogatja, illetve erről is tölthetünk másik eszközt. Szolidabbra vették a hardvert is, a MediaTek MT6735P négymagos chipje azonban elegendő lehet, a 2 GB RAM pedig ebben is megvan, ahogy az Android 5.1 rendszer is. A szintén dual LTE készülék 16 órányi beszélgetést és 20 napos készenlétet ígér. Ez a modell kicsivel hamarabb, már szeptemberben a boltokba kerül, 160 dolláros (kb. 45 ezer forint) áron.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés