Kütyük
Teljesen megújult az androidos Google Maps
A sok kisebb frissítés után eljött az idő a Google Maps komolyabb ráncfelvarrására.
A Google Maps minden androidos mobilon megtalálható, a rendszer alapvető része. Ennek megfelelően a keresőóriás kiemelt figyelmet szentel neki, főleg miután az Apple saját megoldása finoman szólva sem sikerült túl jól. Időközben a Maps már letölthető iOS rendszerre, és ott már hónapok óta egy teljesen másfajta felületet használhatunk. Most eljött az idő, hogy az androidos verzió is megkapja a maga nagy frissítését. A 7-es verzió felülete átalakult, új felfedező és navigációs funkciók kerültek bele. A táblagépek tulajdonosai főleg meglepődnek majd, mivel részükre a Google egy önálló felülettel kedveskedik, így végre nem a mobilos verzió felnagyított változatát láthatjuk.
Az új Google Maps egyszerűbb, átláthatóbb és gyorsabb, aminek minden felhasználó örülni fog. Jelentősen kevesebb időt vesz igénybe a térképes felület kirajzolása, és talán némileg kevesebb adatforgalmat is használ, ami a hazánkban lévő mobilnet csomagok miatt hasznos lenne. Eltűnt a Latitude, helyette a Google+ Location szolgáltatása használható, van jobbra és balra suhintással előhozható gyorsmenü is. Újdonság az Explore (Felfedezés), amely a pillanatnyi pozíciónkhoz legközelebbi helyeket mutatja meg, konkrétabban éttermek és bárok, szálláshelyek, szórakozóhelyek témakörben. A Navigáció már valós időben mutatja a forgalmi információkat és ennek figyelembevételével ajánl fel alternatív útvonalakat. A megújult Google Maps 7 már elérhető a Play Áruházból, a letöltés csak legalább Android 4.0.3 verziót futtató eszközökre érhető el.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2013/07/11/teljesen-megujult-az-androidos-google-maps/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







