Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tarolt az Apple: Itt az új OSX és az új iOS!

Kütyük

Tarolt az Apple: Itt az új OSX és az új iOS!

A gyártó alaposan megújította asztali és mobilos operációs rendszerét is.

Hatalmas várakozások közepette ma este 7 órakkor kezdetét vette az Apple minden évben megrendezett eseménye a WWDC. Ilyenkor a világ minden tájáról összegyülík az Apple fejlesztők krémje, hogy egy többnapos konferencia keretében megtekintsék egymás fejlesztéseit.

Szakítva a hagyományokkal Tim Cook színpadra lépése előtt levetítettek egy filmecskét, amelyben az Apple filozófiáját, és a tökéletességre való törekvését mutatták be a közönségnek. A vezér nagy izgalommal tudatta az ott lévőkkel, hogy az idei a 24. WWDC, és több mint 66 országból érkeztek látogatók, amely az eddigi csúcs.

 

Ahogy eddig, most is az Apple boltok dicséretével indítottak, Cook elmondta, hogy naponta több mint 1 millió látogató érdeklődik az Apple termékek iránt az üzleteikben. Szintén nem mindennapi, hogy idén már több mint 14 országban van jelen a kaliforniai vállalat egy saját, hivatalos bolttal, ahol pedig nem tudnak ott lenni, ott prémium viszonteladók várják a vásárlókat.

apple-wwdc-2013-liveblog7948

Szerencsére nemcsak fizikai, hanem virtuális boltokkal is rendelkezik az Apple, az App Store pedig jövő hónapban ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Már több mint 900 ezer alkalmazást tölthetnek le a látogatók iOS-re, ebből 375 ezer kifejezetten iPad-re készült. Nemcsak az Apple, hanem a fejlesztők is jól jártak ezzel, hiszen már több mint 10 milliárd dollárt fizettek ki számukra az alkalmazásból érkező nyereség után.

A jövő a robotoké. Az Apple ennek a kihívásnak az Anki segítségével igyekszik megfelelni, ez a vállalat robotokat készít, melyek iOS eszközök segítségével hozhatók működésbe. A cég vezérigazgatója a fejlesztések bemutatására elhozta az Anki Drive nevű, apró, az iPhone segítségével működő kisautót. A bemutató nem is igazán a termék miatt bírt nagy jelentőséggel, hanem azért, mert eddig még soha nem fordult elő az, hogy az Apple egy másik cég termékét leplezte volna le a WWDC  konferencia keretében. Miután az Anki fejlesztői levonultak a színpadról Tim Cook megköszönte a fejlesztőknek, hogy ilyen nagyszerű szoftvereket készítenek a platformjukra.

apple-wwdc-2013-liveblog7971

Ezután következhetett a Mac. Az Apple számítógépek eladása évek óta sokkal jobban növekszik a PC-k piacánál. Cook leszögezte, hogy a fejlesztés ennek ellenére sem lassulhat le, és ezután bemutatták az OSX következő verzióját. A rendszer ezúttal nem egy macskáról kapta a nevét, az OSX 10. verziójának neve Mavericks. Frissült a Finder, ezután több fülön dolgozhatunk. A kijelzők támogatásán is javítottak, mostantól minden probléma nélkül dolgozhatunk 2 kijelzőn.  Sőt, arra is lehetőségünk van, hogy az Apple TV-nk segítségével három munkaasztalt hozzunk létre.

apple-wwdc-2013-liveblog7997

 

Mivel naponta számtalan dokumentumot készíthetünk, nem mindegy, hogy hogyan tudjuk megkülönböztetni ezt a sokaságot. Az Apple válasza erre a Tag-elés, vagyis színekkel jelölhetjük, hogy a dokumentumaink milyen fontossággal bírnak. Mivel sokan használják útközben is munkára a MacBook-jukat, ezért az Apple számára kulcskérdés volt, hogy a Mavericks az üzemidő tekintetében is fejlődjön. A mérnököknek sikerült elérni, hogy az OSX új verziója egy átlagos használat mellett 72%-al kevesebb processzor teljesítményt igényel. A Mavericks okosabban bánik a RAM-al is, mivel az éppen nem használt alkalmazásokat tömöríti, ezzel több helyet hagyva az éppen működőknek. Megújult a Safari is, akárcsak az OSX, ez is takarékosabban bánik a RAM-al, mindezt úgy, hogy közben gyorsabban tölti be az oldalakat.

osx14

Fejlődésen ment át a Mail is, a levelezőrendszer mostantól több száz levelet képes betölteni anélkül, hogy akár egy pillanatra is megakadna. Igaz, ehhez biztosan szükség lesz egy erősebb gépre.

Mindent a szemnek: Az alkalmazások napjainkban sok energiát képesek felemészteni, és sokszor úgy teszik mindezt, hogy mi nem is látjuk, hiszen éppen Facebookot, vagy Wikitech-et olvasunk. Ezután, ha egy applikáció a háttérbe kerül, a rendszer “elveszi” tőle a hardvert, és annak adja, amelyiket épp használjuk.

osx17

Biztosan sok támadás éri majd az Apple-t a legújabb újdonságuk miatt. Az iCloud KeyChain ugyanis megjegyzi a jelszavainkat, és ezt a felhőbe menti. Vagyis, bár nyilván alaposan titkosítva, de ezzel több millió felhasználó privát adata kerül a kaliforniai vállalat kezébe. Minden bizonnyal sok információt fogunk még hallani a jövőben erről az újdonságról.

A Notification Center sem maradt érintetlen, ha egy üzenet “beúszik” a jövőben azonnal, már az apró ablakban válaszolhatunk rá, nem kell megvárnunk amíg megnyílik az alkalmazás.

Letisztultabbá vált a Naptár is, az eddigi naplót idéző kinézet a múlté, ezután egy letisztult, “flat” felület néz vissza ránk.

osx6

Tiszteltét teszi a Térképek is az OSX-en, a  már ismert felület minden Apple felhasználó számára ismerős lehet. Igazán örömteli, hogy ha egy címet beviszünk a MacBookon, azt minden probléma nélkül továbbíthatjuk az iPhone-unkra, és azonnal elindulhatunk a cél felé.

A könyv mindenkié: Ennek szellemében megjelent az iPhone-ról és az iPad-ról ismert iBooks Mac-en, és pontosan úgy működik ahogy iOS-es társa, igaz itt jóval nagyobb kijelzőn olvashatjuk életünk regényét.

applewwdc2013-0098A számos újdonsággal operáló Mavericks az ősz folyamán lesz letölthető.

Új rendszer nem maradhat új gépek nélkül, így következhettek a MacBook-ok. Elsőként az AIR-re terelődött a téma, a szupervékony készülék az Intel Haswell processzorának hála a 13″-es verzió már akár 12 órás használatot is kibír. A 11″-os modellt vásárlóknak be kell érniük a 9 órás üzemidővel. Szerencsére nemcsak a tovább bírják, de gyorsabbak is , az új processzor mellett 45%-al gyorsabb SSD-t helyeztek el bennük a mérnökök. Eltünt a 64GB-os kivitel, mostantól a 11″-es alapmodell is 128 GB-os kapacitással vásárolható meg.

applewwdc2013-0107-1370888234

Hosszú várakozások után a mai napon végre hivatalosan is leleplezték az új Mac Pro-t. Az új modellel az Apple az asztali gépek jövőjét kívánja meghatározni. A formaterv radikális változáson ment keresztül, az eddigi “elegáns számítógépház” típus helyett egy új, kör alakú, semmi másra nem hasonlító termék kerülhet majd a felhasználók asztala alá.

gsmarena_002-8

A készülék megkapta az Intel Xeon legújabb verzióját, amely akár 12 magos is lehet. A beépített memória is sokkal gyorsabb az eddigieknél, olyannyira, hogy Phill Schiller kijelentette, hogy azért alkották meg a ThunderBolt 2-t, hogy ezt a sebességet ki tudják használni. A Mac Pro akár 3, 4K felbontású kijelzővel elbír, ezt a dupla AMD videókártya teszi lehetővé. Az erős hardver ellenére az új modell a korábbi kiadás méretének 12.5%-a. Az idén ősszel érkező Pro-t az Apple korábbi ígéreteinek megfelelően Amerikában szerelik össze.

gsmarena_001-27

A Mac Pro után az iWork-é lett a szó, az iClouddal integrált szoftvercsalád mostantól akár a felhőben is segít számunkra, hogy elkészítsük a számunkra fontos dokumentumot. Újdonság, hogy a jövőben akár Microsoft Office anyagokat is szerkeszthetünk.

A rövidke prezentáció után következhetett a mindenki által várt iOS. A 600 millió készüléken megtalálható rendszer gyökeres változásokon esett át. Az Apple kifejezetten büszke arra, hogy a mobilról bonyolított böngészések több mint 60%-a iOS eszköz alól zajlik, az Androidnak mindössze 24% jut. A legnagyobb büszkeség mégis az iPad-et illeti meg, hiszen 82%-a a táblagép alól bonyolított böngészéseknek az Apple termékéről zajlik.

applewwdc2013-0213

Ezzel a mesterségesen felcsigázott hangulattal mutatkozott be a régóta várt iOS 7. Hatalmas üdvrivalgások közepette Jony Ive ment fel a színpadra. Ahogy azt várni lehetett, az Apple méltán elismert dizájnere egy, az eddigeknél sokkal letisztultabb külsővel rendelkező iOS-ről rántotta le a leplet. Jelen pillanatig a valós tárgyak formavilágából merített ihletet a rendszer, ezután viszont egy igazi, az Apple termékek külsejéhez illeszkedő formaterv veszi át a képernyőnkön a főszerepet. Megújult a kezdőképernyő, mostantól egy felfele suhintással oldhatjuk fel szeretett telefonunkat. A háttér követi a telefon mozgását, ezzel megteremtve egy igazán különleges, “mozgó” hatást. A könnyebb használat érdekében ezentúl egykézzel is navigálhatunk az alkalmazások között, mindössze az iPhone egyik oldaláról a másikra kell suhintanunk. A kívánságoknak eleget téve megjelent a Control Center, ami a képernyő alsó részéről érhető el. Itt kapcsolhatjuk ki a Wifit, kapcsolhatjuk be a repülőmódot, de akár a zseblámpát is bekapcsolhatjuk.

applewwdc2013-0215

Az akkumulátoros üzemidő optimalizálásával megjelenhetett a teljes körű multitasking, mostantól minden alkalmazás működik a háttérben.

A változások elérték a Safarit is, a böngésző minden eddiginél letisztultabb külsővel, de minden eddiginél okosabb belsővel rendelkezik. Okosabban kereshetünk, illetve a jövőben nem leszünk 8 fülre korlátozva, az iOS termékek legújabb generációja már korlátlan “tab”-ot elvisel.

Megjelent az AirDrop is, segítségével pillanatok alatt küldhetünk fájlokat, videókat iOS eszközzel rendelkező ismerőseinknek. A Wifi-n át működő szolgáltatás csak a legújabb – iPhone 5, iPad 4. generáció&mini- modelleken lesz elérhető.

applewwdc2013-0223

Az Apple virtuális asszisztense, Siri sem úszta meg, és az új, letisztult kinézet mellett új hangokkal is gazdagodott. Legnagyobb sajnálatunkra magyarul még nem tud, de reméljük ,hogy hamarosan ezt is megoldják.

Autóba költözik az iOS: A kaliforniai vállalat több tucat autógyártóval működik együtt, a jövőben minden eddiginél könnyebben használhatjuk készülékünket az autóban. Elég, ha a telefont csatlakoztatjuk az autó fedélzeti számítógépéhez, és azután a hatalmas kijelzőn navigálhatunk, válthatunk zeneszámot, vagy nézhetjük meg a kedvenc weboldalunkat.

Sokak számára probléma, hogy az AppStore a folyamatos frissítéseknek hála állandóan jelzi számunkra, hogy éppen hány javítás tölthető le. Ennek vége, a letisztult külső mellett az applikáció ezután a háttérben frissíti a programjainkat.

applewwdc2013-0249

A zene mindenkié: Az iOS 7 külseje a Music alkalmazást is megihlette, nemcsak gyorsabb, de szebb is lett. Az igazi újdonság mégsem ez, hanem az iRadio leleplezése volt. A szolgáltatás a reklámokért cserébe ingyenesen használható, az iTunes Match felhasználóknak pedig az idegesítő reklámokkal sem kell foglalkozniuk.  Az egyelőre csak az USA területén működő szolgáltatással nemcsak meghallgathatjuk, de meg is vehetjük kedvenc dalunkat, azonnal, az alkalmazáson keresztül. A program használatához mindenképp szükség lesz internetre, de ha ez megvan, a világ összes zeneszáma ott lesz a kezünkben.

applewwdc2013-0259

A FaceTime megkapta a régóta várt telefon funkciót, vagyis többé nem kell videó telefonálnunk, ha ingyenesen szeretnénk csevegni ismerősünkkel, ezután úgy használhatjuk a telefonunkat ahogy hanghívás esetén, csak most ingyenesen.

A rablóknak annyi: Sokakkal előfordult, hogy az iPhone-jukat nem találták, és nem voltak biztosak benne, hogy ellopták, vagy csak otthagyták valahol. Ezután nemcsak lezárhatjuk, de törölhetjük is a telefon tartalmát, mindezt úgy, hogy a telefon használhatatlanná válik. Mivel iCloud jelszó kell az újboli aktiváláshoz, így aki nem tudja ezt, annak a 200 ezer forintos Apple készülék mindössze egy darab fém lesz, hiszen semmire nem tudja majd használni.

iOS

Az iOS 7 béta már a mai naptól elérhető lesz iPhone 4-re és az újabb modellekre, iPad 2-re és az újabb kiadásokra illetve az 5. generációs iPod Touch-ra.

 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés