Kütyük
Újabb titkos nagyágyú a Nokiától
A legnagyobb mobilgyártónál szakadatlanul folynak a fejlesztések.
Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Nokia nemrégiben éppen, hogy csak bejelentette az N900-as készüléket, most pedig már fel is bukkantak az első információk a masina utódjával kapcsolatban. A Nokia N920 névre keresztelt, egyelőre meglehetősen titokzatos újdonság az elődjénél nagyobb, 3,5 col helyett immár 4,1 colos kijelzőt tudhat magáénak, mely ráadásul végre nem rezisztív, hanem kapacitív technológiájú, és Multi-Touch kompatibilis (több ujjas kezelhetőség).
Lényeges különbség továbbá, hogy míg az N900 a szétcsúsztatását követően egy teljes értékű QWERTY billentyűzetet villant elő, addig az N920 egyrészt nem csúsztatható szét, másrészt nincs is klaviatúrája. No persze vannak olyan területek is, melyekhez inkább nem nyúltak hozzá a finn fejlesztők. Ilyen például a processzor, mely ugyanaz a 600 MHz-es frekvenciájú ARM Cortex A8-as chip, mely az N900-ban is fellelhető, ezenkívül pedig az autofókuszos kamera is változatlanul 5 megapixeles felbontású.
A négynormás GSM modullal szerelt, Maemo 6 operációs rendszerű Nokia N920 hivatalos bejelentési időpontja, illetve várható ára egyelőre ismeretlen, azt viszont már most tudni lehet, hogy a HSDPA/HSUPA adatátvitel, a Wi-Fi kontroller, a GPS, a microSD memóriabővítési lehetőség, illetve a 3,5 milliméteres szabványos audió csatlakozó biztosan benne lesz a készülékben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/ujabb-titkos-nagyagyu-a-nokiatol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






