Connect with us
Hirdetés

technokrata

Szuper-olcsó Nokia érkezett

Kütyük

Szuper-olcsó Nokia érkezett

A legnagyobb mobilgyártó a felsőkategória mellett a low-end szektort sem hanyagolja el.

Ennek ékes bizonyítéka az a most bejelentett, Nokia 1280 típusjelzésű készülék, melyet elsősorban a fejlődő országok piacára szán a finn vállalat. A robosztus felépítésű, hagyományos kialakítású újdonság borítása karcálló bevonatot kapott, billentyűzete pedig a Nokia szerint képes ellenállni még az erős porterhelésnek is.

#img1#

A hétköznapi gyakorlatban jó szolgálatot tehet az elemlámpa funkció, ezenkívül pedig a 22 napos készenléti idő, illetve a 8,5 órás beszélgetési idő mellett sem mehetünk el szó nélkül. A kétnormás GSM modullal felvértezett telefon a költséghatékonyság jegyében nem színes, hanem egy egyszerű monokróm kijelzőt kapott, mely 1,36 colos képátlón 96×68 képpontot vonultat fel. Kamera nincs a készülékben, mint ahogy többek közt a 3G, az EDGE, a GPRS, illetve a Bluetooth is kimaradt belőle.

A négyféle színváltozatban készülő Nokia 1280 kapcsán említést érdemel még az öt részre osztott névjegyzék, a naptár alkalmazás, a kihangosíthatóság, a sztereó FM rádió, illetve a szabványos 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat. A végére pedig a lényeg: a készülék hivatalos listaára 20 euró, vagyis átszámítva mintegy 5500 forint. A kereskedelmi forgalmazás várhatóan 2010 első negyedévében fog megkezdődni.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/szuper-olcso-nokia-erkezett/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés