Kütyük
Robbanás előtt
A mobil készülékek piaca igen komoly lehetőségeket rejt még magában.
Az idei esztendőben globálisan mintegy 1,2 milliárd mobil készülék talált gazdára – derül ki az ABI Research piackutató cég jelentéséből. Ezt a mennyiséget a mobiltelefonok, a MID (Mobile Internet Device) készülékek, a netbookok, a mobil fogyasztói elektronikai berendezések és a mobil modemek közösen teszik ki. Ami viszont ennél sokkalta érdekesebb, hogy az előrejelzések azt mutatják, hogy 2014-re közel kétszeresére fog nőni ez a szektor, vagyis ebben az esztendőben már több mint 2,25 milliárd ilyen terméket fognak eladni világszerte.
A már említett 2009-es 1,2 milliárdos eladási darabszám túlnyomó részét egyébként a mobiltelefonok teszik ki, az egyéb mobil készülékekből mindössze 40 milliót, a mobil modemekből pedig 60 millió darabot adtak el idén. A mobiltelefon piac lendülete azonban elfogyott, hiszen a legoptimistább előrejelzések is csak 4 százalékos növekedéssel számolnak 2010-re vonatkozóan. Ezzel szemben a mobil modemek piaca éves szinten 40 százalékos növekedésen fog keresztül menni, az úgynevezett ultra-mobil termékekből pedig közel 70 százalékkal többet fognak eladni jövőre, mint idén.
A mobiltelefonok piaca is jelentős átalakuláson megy keresztül. Nem is olyan rég még ritkaság számba mentek a saját operációs rendszerrel felvértezett úgynevezett smartphone-ok, melyek mára azonban a piac szinte összes szegmensébe beszivárogtak, köszönhetően az egyre jobban csökkenő áraknak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/robbanas-elott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






