Connect with us
Hirdetés

technokrata

Perbe fogták az Apple-t az iPhone miatt

Kütyük

Perbe fogták az Apple-t az iPhone miatt

Egyik bírósági ügy után jön a másik, a bírók és az ügyvédek egy percig sem unatkoznak.

A felperes szerepét ezúttal a Kodak játsza, mely vállalat most éppen az Apple-t és a RIM-et (Research In Motion) fogta perbe.

A Kodak az Egyesült Államokbeli Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commision, ITC) felé jelezte, hogy szerinte az Apple az iPhone, a RIM pedig a kamerás BlackBerry mobiltelefonok kapcsán követ el jogsértést. A felperes közlése szerint az említett készülékek esetében a gyártók olyan kép előnézeti megoldásokat használnak, melynek szabadalmi joga a Kodakot illeti meg. Ezzel párhuzamosan a Kodak két további pert indított az Apple ellen, melyek közül az egyikben egy digitális fényképezőgép technológia, a másikban pedig egy számítógépes eljárás van a középpontban.

#img1#

A Kodak képviselői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy mind az Apple-lel, mind pedig a RIM-mel évek óta próbálnak zöldágra vergődni, azonban minden eddigi tárgyalási kísérletük kudarcba fulladt. Éppen ezért a Kodak úgy gondolja, hogy most már csak peres úton lehet igazságot tenni az ügyben, és a vállalat csak így tudja biztosítani, hogy az általa komoly dollármilliókért kifejlesztett technológiákat csak az arra jogosultak használhassák.

A Kodak jelenleg mintegy harminc nagyvállalattal áll licenszelési kapcsolatban, így például többek közt az LG, a Motorola, a Nokia, a Samsung és a Sony Ericsson is fizet a cégnek annak digitális kép technológiáinak használatáért.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/perbe-fogtak-az-apple-t-az-iphone-miatt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés