Kütyük
Perbe fogták a nagy mobilgyártókat
Mostanság szinte már nem telik el úgy hét, hogy a mobil iparágban ne jelentenének be valamilyen új peres ügyet.
A felperes ezúttal az ETRI (Electronics and Telecommunications Research Institute) nevezetű szervezet, mely egy a dél-koreai állam által működtetett telekommunikációs kutatóintézet. A bírósági beadványban az ETRI azzal vádolja meg a több mint húsz alperest, hogy azok jogtalanul használták fel az ő általa korábban levédetett különböző szabadalmakat.
A dél-koreai intézet szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy egész pontosan huszonkét nagy nemzetközi céget pereltek be, melyek között ott található például a világ legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett finn Nokia, illetve az amerikai székhelyű Motorola. Az ETRI azt kifogásolja, hogy az általa megnevezett cégek mindenféle engedély kérése nélkül használtak fel hét olyan szabadalmat, melyet a harmadik generációs (3G, WCDMA) mobiltelefonos szabvány kapcsán a kutatóintézet védetett le.
Az ETRI abban bízik, hogy amennyiben megnyeri a bírósági ügyet, az alperesek közel 270 millió dolláros kártérítést fizetnek majd a számára. Két, meg nem nevezett gyártó egyébként már át is utalt mintegy 18 millió dollárt a jogdíjakért. A dél-koreai kutatóintézet jelenleg egyébként közel 170 nemzetközi szabadalommal rendelkezik, és elsősorban arról ismeretes, hogy 1996-ban a világon elsőként vezetett be kereskedelmi CDMA technológiát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/perbe-fogtak-a-nagy-mobilgyartokat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






