Connect with us

Hirdetés

technokrata

Öngyilkosság miatt fizet kártérítést az Apple beszállító

Kütyük

Öngyilkosság miatt fizet kártérítést az Apple beszállító

Kártérítést fizet az Apple beszállító Foxconn tajvani cég a két hete öngyilkosságot elkövetett alkalmazott családjának.

A Foxconn egy összegben több mint 52 ezer dollárnak megfelelő összeget utal át az áldozat családjának. Emellett az elhunyt családja évi 4400 dollárnak megfelelő összeget fognak kapni életük végéig, írja a BBC News.

Sun Danyong két hete leugrott egy tizenkét emeletes épület tetejéről. Huszonöt éves volt és az Apple egyik legnagyobb beszállítójának a tajvani Foxconn-nak dolgozott. A negyedik generációs iPhone tizenhat prototípusának a leszállítását felügyelte, és amikor egy eltűnt a telefonok közül a munkaadói vizsgálódni kezdtek. Ezután vetett véget az életének.

Sun volt osztálytársai azt nyilatkozták a kínai újságoknak, hogy a Foxconn emberei megverték a férfit, átkutatták a házát és bezárták egy szobába egyedül, és Sun azt mondta nekik, hogy a kihallgatás élete legmegalázóbb élménye volt.

A Foxconn a botrány hatására felfüggesztette a biztonsági főnökét. A céget korábban többször vádolták azzal, hogy az rendkívül rosszul bánik az alkalmazottaival a kínai gyáraiban, amit a Foxconn mindig tagadott. A vádakat idáig az Apple is visszautasította. Az AppleInsider szerint a 83 kínai gyárból, ahol az amerikai vállalat mobiljait és mp3 lejátszóit gyártják, negyvenötben nem fizetnek megfelelő mértékben a túlórákért, huszonháromban pedig a kínai minimálbért sem kapják meg a munkások.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés