Kütyük
Mobiltelefon blokkolókra van szükség
Vannak olyan helyszínek ahol bizony abszolút nincs létjogosultsága a mobiltelefonok használatának.
Az egyik ilyen helyszín nem más, mint a börtön, hiszen a fegyházak lakóinak ezek a kis készülékek igen komoly segítséget jelentenek abban, hogy megszervezzék a bűnbandák mindennapi életét (például drog- és fegyverkereskedelem).
Az Egyesült Királyság legnagyobb börtönének egyik vezető nyomozója szerint egyedül a tavalyi esztendőben több mint hétezer darab mobiltelefont foglaltak le a börtönlakóknál, de feltételezések szerint ennél minimum háromszor több készüléket használnak a rabok.
Becslések szerint 2008-ban mintegy 9 millió fontot tett ki a rabok közötti mobiltelefon forgalom, egy-egy telefon pedig átlagosan 400 fontba, vagyis átszámítva mintegy 120 ezer forintba kerül. A mobilokat általában a rabok családtagjai, illetve korrupt börtönőrök csempészik be az elítéltek számára, de már olyanra is volt példa, hogy valaki egyszerűen bedobott egy mobilt a fogház udvarára.
Szakértők szerint mihamarabb rendszeresíteni kellene olyan speciális berendezéseket, melyek a börtönökben blokkolnák a mobiltelefonok térerejét, ily módon pedig okafogyottá tennék a mobilok használatát. A technológia adott, és egy-egy börtön felszerelése mintegy 250 ezer fontba kerülne, mely összeg aztán áttételesen rövid időn belül meg is térülne.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/mobiltelefon-blokkolokra-van-szukseg/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






