Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már több mint 100 millió vidéki mobilozik Indiában

Kütyük

Már több mint 100 millió vidéki mobilozik Indiában

Az első negyedévben az indiai mobilelőfizetők száma elérte a 109,7 millió főt, ami 18 százalékos növekedés a megelőző negyedévhez képest, tette közzé India távközlési szabályozó hatósága.

A kontinensnyi ország 282 millió fős városi mobilelőfizetővel rendelkezik, aki az összes előfizető 72 százalékát adják, mondta el az Indiai Telekom Szabályozó Hatóság (TRAI). Az indiai mobil-szolgáltatók és telefon kereskedők a vidékre tekintenek mint növekedési forrásra, mivel a városi piac kezd telítetté válni. A Nokia júniusban indította be Life Tools mobilnetes alkalmazását, mely mezőgazdasági információkat szolgáltat, de oktatást is igénybe lehet rajta keresztül venni.

A vidéki piacon ugyanakkor viszonylag alacsony profitot lehet csak elérni, mondta el Kamlesh Bhatia, vezető kutató a Gartnernél. Az előfizetők száma az országban döbbenetes ütemben növekszik, már elérte a 391,76 millió főt március végén, ami 50 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi értékhez képest, a TRAI adatai szerint. A verseny és a tarifák leszállítása viszont az előfizetőnként elérhető átlagos bevételt is csökkentette, írta meg a Yahoo! Tech.

A telekomcégek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a hozzáadott értéket képviselő szolgáltatásokra, alkalmazásokra, hogy növeljék bevételeiket. Számos külföldi cég fektetett be a szubkontinensen. Az NTT DoCoMo nemrégiben vásárolt 26%-os részesedést az indiai Tata cégben, 30%-os részesedést az Axiata bangladesi egységében, valamint 16,5%-ot a malajziai U-Mobile társaságban. Indiában Tata DoCoMo néven kezdik el új szolgáltatásaikat terjeszteni, mint a drótnélküli internet-elérés, helymeghatározáson alapuló szolgáltatások, és a mobil fizetés.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés