Kütyük
Madárlátta segítség
A Pannon kollégái az Ócsai Madárvárta Egyesület felújításában segédkeztek.
Az ócsai tájvédelmi körzetben működő Madárvárta Egyesület több mint 150 madárfajt tart megfigyelés alatt. Az 1992-ben alakult, teljesen nyitott egyesület ma már csaknem 200 tagot számlál, akik a madárvilág megőrzése mellett – az Egyesület területén kiépített tanösvény révén – kiemelkedő szerepet játszanak a következő generációknak a természet szeretetére való nevelésében is.
Október 9-én a Pannon mintegy 100 dolgozója az Ócsai Madárvárta Egyesület területén végzett munkát: pótolták többek között a pallókat az Egyesület tanösvényén, kitisztították az ösvényeket, valamint hidat építettek újjá és kertészkedtek is.
“A Pannon azt vallja, hogy felelősen működő üzleti szervezetként a gazdaságossági érdekek mellett legalább olyan fontos a környezet védelme, a környezettudatos viselkedés- és gondolkodásmód, aminek szerves része a természet értékeinek megóvása, azok minél több emberhez való eljuttatása. A nemzeti parkok mindannyiunk örökségét képezik, és büszkék vagyunk arra, hogy munkánk segítségével további generációk is élvezhetik majd hazánk páratlan természeti kincseit” – mondta el dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/madarlatta-segitseg/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





