Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kevés a Palm az Apple ellen?

Kütyük

Kevés a Palm az Apple ellen?

A fejlesztők csalódottak, és elhanyagolva érzik magukat, amiért nincsenek meg a megfelelő feltételek a Palm Prét használó programok megírására.

A Palm nagy valószínűséggel mindenét egy lapra tette fel, amikor a Prét piacra dobta. Bár a készülék hardver szempontból vetekszik a nagyokkal, számos értelemben jobb lehet például az iPhone-nál is, a háború most az alkalmazások körében folyik.

Látván az Apple AppStore sikereit, a világ összes mobileszköz gyártója saját szoftveráruházat hoz létre, hogy behozzák lemaradásukat. Az okostelefonok piacán az utóbbi években már nem a hardver, hanem a jó minőségű szoftver vonzza a vásárlókat.

Viszont a Palm ezen a területen jelentős lemaradást könyvel el, mivel alig van néhány tucat alkalmazásuk az App Catalog áruházukban. Ezen felül a fejlesztők is elhanyagolva érzik magukat, mert a programok írásához szükséges fejlesztői csomag még nem készült el és csak a nyár végére ígérik.

A Palm arra kéri a vásárlókat és a fejlesztőket, hogy legyenek türelemmel. A cég szóvivője szerint sosem mondták azt, hogy az Apple-lel versenyeznek, sem a hardver, sem pedig a szoftverek számának szintjén. Derick Mains szerint a Palm arra törekszik, hogy egy kisebb mennyiségű, de kiváló minőségű szoftvereket tartalmazó áruházat hozzon létre.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/keves-a-palm-az-apple-ellen/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés