Connect with us
Hirdetés

technokrata

Illegális adatkereskedelem a T-Mobile-nál

Kütyük

Illegális adatkereskedelem a T-Mobile-nál

Botrányos ügyletek az egyik brit mobiltelefon szolgáltatónál.

Az Egyesült Királyságbeli T-Mobile egyes munkatársai több ezer ügyfél több millió adatát eladták egy harmadik félnek. Az ügyletre akkor derült fény, amikor az operátor felhívta az információs biztos figyelmét a történtekre, aki erre válaszul azonnal mélyre ható vizsgálatot indított és büntetőeljárást kezdeményezett.

Christopher Graham információs biztos az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a T-Mobile munkatársai azoknak az ügyfeleknek az adatait adták el külsős cégeknek, akiknek az előfizetési időszakuk, vagyis a hűségszerződésük a végéhez közeledett. A T-Mobile szóvivője sietett leszögezni, hogy erről a magánakcióról a cég vezetése mit sem sejtett.

Graham felhívta a figyelmet arra, hogy a személyes adatok illegális kereskedelmét keményebben kellene büntetni, hiszen a kisebb pénzbüntetések a jelek szerint senkit sem rémisztenek el. Emberünk úgy véli, hogy az ilyen és ehhez hasonló cselekményeket adott esetben börtönbüntetéssel kellene jutalmazni.

Az információs biztos egyébként a nyomozás érdekében eleinte nem kívánta megnevezni, hogy pontosan melyik operátor érintett az ügyben, de miután az O2, az Orange, a Virgin és a Vodafone is nyíltan tagadta érdekeltségét, gyorsan kiderült, hogy a T-Mobile lehet a hunyó. A T-Mobile szóvivője mélyen sajnálatosnak nevezte a történteket és kiemelte, hogy a cég az ügy kipattanásakor azonnal értesítette az információs biztos hivatalát, és közösen sikerült megtalálniuk a tetteseket.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/illegalis-adatkereskedelem-a-t-mobile-nal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés