Connect with us
Hirdetés

technokrata

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone harca?

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone harca?

Kütyük

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone harca?

Októberben is folytatódott a mobilpiaci visszaesés.

2009 októberében folytatódott a magyar mobilpiacon kisebb megszakításokkal január óta tartó ügyfélszám csökkenés. A három szolgáltató ügyfeleinek száma októberben 88 ezerrel 11 millió 696 ezerre apadt, ami 142 ezerrel maradt el az egy évvel korábbi és mintegy 430 ezerrel a 2008 végi szinttől, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Október végén a teljes ügyfélszám alapján számítva száz főre 116,7 előfizetés (hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya) jutott, az egy hónappal korábbi 117,6 után. A mutató egy évvel korábban 117,8-on állt, majd 2008. december végére 121,8-ra, az eddigi legmagasabb értékre emelkedett.
 
Októberben a hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák alapján számítva a Vodafone piaci részesedése 21,37 százalékról 21,60 százalékra, a T-Mobilé 44,19 pedig százalékról 44,28 százalékra nőtt, míg a Pannoné 34,44 százalékról 34,12 százalékra csökkent.

A forgalmazásban résztvevők – azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók – száma októberben 8 ezerrel 10 millió 646 ezerre csökkent. A forgalmat generáló ügyfelek száma 2008 októberéhez képest 53 ezres növekedést, 2008 végéhez képest pedig 351 ezres csökkenést mutat.

A forgalmazásban résztvevők alapján októberben a Vodafone részesedése a szeptemberi 22,10 százalékról 22,16 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 44,66 százalékról 44,71 százalékra emelkedett, míg a Pannoné 33,25 százalékról 33,13százalékra csökkent.

A három mobilszolgáltató ügyfelei októberben 7390 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 297239 mobilszámot érintett.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/hogy-all-a-t-mobile-a-pannon-es-a-vodafone-harca/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

Kütyük

Hogy áll a T-Mobile, a Pannon és a Vodafone harca?

2009 decemberében bővült, az elmúlt évben összességében viszont szűkült a magyar mobilpiac.

Az elmúlt évben megtört a magyarországi mobilpiac növekedése. A három szolgáltató ügyfeleinek száma éves szinten közel 432 ezerrel 11 millió 792 ezerre csökkent, de az ügyfélszámon belül 363 ezerrel emelkedett a havi előfizetéssel rendelkezők száma, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
 
2009-ben, a februári minimális emelkedést nem számítva, egyedül decemberben nőtt a teljes ügyfélszám, de akkor is jóval kisebb mértékben, mint egy évvel korábban. 2008 decemberében a növekedés 275 ezres, 2009 decemberében pedig 105 ezres volt. Az elmúlt év folyamán így a 100 főre jutó előfizetések, azaz a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma a 2008. decemberi 121,83-as rekord értékről november végre 116,65-re csökkent, majd a mutató az évet 117,7-en zárta.

Decemberben a teljes ügyfélszám, azaz a hívásfogadásra alkalmas SIM-kártyák alapján számítva a Vodafone piaci részesedése 21,87 százalékról 22,07 százalékra, a Pannoné pedig 34,18 százalékról 34,52 százalékra emelkedett, míg a T-Mobilé 43,95 százalékról 43,41 százalékra csökkent. A 2008 végi állapothoz képest piaci részesedését egyedül a Vodafone növelte, 1,03 százalékponttal, míg a T-Mobile részesedése 0,45 százalékponttal, a Pannoné pedig 0,57 százalékponttal csökkent.

A forgalmazásban résztvevők – azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók száma 2009 utolsó negyedévében folyamatosan emelkedett, ezen belül decemberben 219 ezerrel, így éves szinten ez a mutató a teljes ügyfélszámnál sokkal kisebb mértékben, alig 66 ezerrel csökkent. 2009. december végén összesen 10 millió 931 ezer kártya vett részt a forgalmazásban.

A forgalmazásban résztvevők száma alapján decemberben a Vodafone a novemberi 22,27 százalékról 22,54 százalékra növelte piaci részét, míg a T-Mobile részesedése 44,64 százalékról 44,43 százalékra, a Pannoné pedig 33,08 százalékról 33,03 százalékra csökkent. 12 hónap alatt a Vodafone piaci része 0,68 százalékponttal, a T-Mobilé 0,22 százalékponttal nőtt, a Pannoné pedig 0,9 százalékponttal csökkent.

2009-ben folytatódott a havi előfizetések arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyák részesedésének a csökkenése. 2009 végén a teljes ügyfélszám 56,7 százaléka használt feltöltőkártyát, míg egy évvel korábban ez az arány még 61,2 százalékos volt. Az úgynevezett pre-paid kártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor ennek az aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.

2008-ban a pre-paid kártyák száma és a havi előfizetéseké is közel 600 ezerrel nőtt. 2009-ben a havi előfizetéssel rendelkező ügyfelek száma 363 ezerrel emelkedett, a hívásfogadásra alkalmas feltöltő kártyák száma pedig 795 ezerrel csökkent 2008 végéhez képest, így az év végén az előfizetéssel rendelkezők száma 5 millió 106 ezer volt az egy évvel korábbi 4 millió 743 ezer után. A hívásfogadásra alkalmas pre-paid kártyák száma a 2008 év végi szinthez képest 795 ezerrel 6 millió 686 ezerre esett.

A három mobil szolgáltató ügyfelei decemberben 6148 számot, 2009-ben pedig 63060 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 309233 mobilszámot érintett.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/hogy-all-a-t-mobile-a-pannon-es-a-vodafone-harca/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés