Connect with us

Hirdetés

technokrata

Először telefonáltak a negyedik generációs technológiával

Kütyük

Először telefonáltak a negyedik generációs technológiával

A Nokia Siemens bejelentette, hogy a világon elsőként végrehajtott egy hívást a negyedik generációs LTE technológia segítségével.

A világon először Ulmban, a Nokia Siemens kutatóintézetében telefonáltak a negyedik generációs LTE technológia felhasználásával. A hívással egy, a jövőben kereskedelmi forgalomba kerülő állomást tesztelt a telekommunikációs eszközöket gyártó cég, és a szabványnak megfelelő szoftvereket használt.

“A kísérlet bizonyította, hogy jó irányba haladunk. A Nokia Siemens elsőként szeretné nagy mennyiségben értékesíteni a technológia felhasználásával készült eszközöket”- mondta el Marc Rouanne a finn-német vegyesvállalat egyik vezetője a Reutersnek.

Az LTE negyedik generációs mobil adatátviteli szabvány bevezetésétől a telekommunikációs eszközök piacának az újbóli fellendülését várják a gyártók, akiket rendkívül érzékenyen érintett a szolgáltatók beruházásainak a csökkenése. Az új hálózati technológia a nagy felbontású videók továbbítására, és más nagy sávszélességet igénylő szolgáltatások elindítására is alkalmas.

Bár az első LTE technológiát használó hálózati eszközöket nem a Nokia Siemens fogja értékesíteni Ruanne szerint a cég akár nyolcvan szolgáltatóval is megállapodást köthet majd világszerte a hálózataik fejlesztéséről. Az első LTE technológián alapuló szolgáltatások már idén megjelenhetnek, a technológia használata azonban csak a jövő év során fog elterjedni széles körben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés