Kütyük
Diszkont áruházakba érkezik az iPhone
A trendi tapimobilt a jelek szerint egyre szélesebb vásárlói közösséghez szeretnék eljuttatni.
Az Egyesült Királyság legnagyobb szupermarket áruháza egy rövid közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy a közeljövőben fel fogja venni kínálatába az Apple iPhone-t.
“A Tesco Mobile az O2-vel történő együttműködésének keretein belül örömmel jelenti be, hogy az iPhone 3G és iPhone 3GS készülékek hamarosan elérhetők lesznek a Tesco Phone Shopokban és az interneten a Tesco Directen keresztül” – áll a hivatalos közleményben, melyből kiderül továbbá, hogy a Tesco már most felvesz előrendeléseket az egyelőre ismeretlen árú, de mind pre-paid, mind pedig számlás konstrukcióban elérhetővé váló telefonokra.
#img2#
A Tesco Mobile egy az áruházlánc által üzemeltetett virtuális mobil szolgáltató, mely természetesen nem saját mobil hálózaton, hanem az O2 mobil operátor infrastruktúráján keresztül üzemelteti szolgáltatásait. Hazánkban a múlt hét pénteken startolt el az első virtuális mobil szolgáltatás: a Postafon a Magyar Posta és a Vodafone közös gyermeke. A Postafonnál jelenleg egyetlen, abszolút low-end kategóriás mobiltelefon érhető el, és nem is várható, hogy az iPhone-hoz hasonló drága készülékek jelenjenek meg a postahivatalokban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/diszkont-aruhazakba-erkezik-az-iphone/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






