Connect with us
Hirdetés

technokrata

Bődületes teljesítmény kerül a mobilokba

Kütyük

Bődületes teljesítmény kerül a mobilokba

A mobiltelefonokat igen komoly szteroid kúrára fogják a gyártók.

A mobiltelefon iparág legfrissebb termékeiben, a legmodernebb smartphone készülékekben ma már egyáltalán nem ritkák az 1 GHz-es, vagyis 1000 MHz-es órajelen ketyegő processzorok. Pontosan ilyen frekvenciájú Qualcomm Snapdragon chip teljesít szolgálatot többek közt a múlt héten debütált új “csodamobil”-ban, a Google-féle Nexus One-ban, illetve számos egyéb, Android szoftveres okostelefonban.

#img2#

Ez azonban még csak a kezdet, ugyanis a Qualcomm egyik vezetője a napokban elárult néhány friss információt a cég közeljövőt illető terveivel kapcsolatban. Ezek szerint a vállalat még ebben a hónapban elérhetővé teszi majd partnerei számára az immár 1,3 GHz-es frekvencián üzemelő és 45 nanométeres gyártási technológiával készülő legújabb Snapdragon chipet, a 8X50A-t. Az első, erre az új nagyteljesítményű chipre épülő mobiltelefonok előreláthatólag valamikor az év végén bukkannak majd fel a kereskedelmi forgalomban.

2010 végén jelentik majd be az újabb nagyágyút, az immár 32 nanométeres csíkszélességű 8X72-es modellt. Ebben az újgenerációs Snapdragonban már nem kevesebb mint 1,5 GHz-es frekvencián fog ketyegni a két darab processzormag, így akár a Full HD (1080p) videóanyagok zökkenőmentes lejátszása sem okoz majd gondot az újdonságnak. Ezzel a chippel egyébként már nem csak smartphone-okban, hanem smartbookokban is találkozhatunk majd.

#img1#

Nem is olyan rég még az asztali számítógépekbe szánt Pentium processzorok esetében is nagy szám volt az 1 GHz-es lélektani határ átlépése, most pedig már a mobiltelefonokba szerelt processzorok is hasonló tempóra képesek. Hiába no, a fejlődés egy percig sem áll meg.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/boduletes-teljesitmeny-kerul-a-mobilokba/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés