Connect with us
Hirdetés

technokrata

Beégett az új csúcsmobil

Kütyük

Beégett az új csúcsmobil

A világ első 12 megapixeles telefonja komoly gondokkal küzd.

A Sony Ericsson visszahívta a boltok polcairól a Satio típusjelzésű készüléket, miután az Egyesült Királyságban két nagy mobil forgalmazó is úgy döntött, hogy nem kívánja tovább árusítani a telefont. Az ügy hátterében az áll, hogy az elmúlt napokban egyre több elégedetlen vásárló vitte vissza a boltokba az említett készüléket, mely elmondások szerint nem éppen az elvárásoknak megfelelően működik.

A szoftveres eredetű probléma miatt az okostelefonnak meggyűlik a baja a csengőhangokkal és adott esetben teljesen le is fagyhat. Ez utóbbira nincs más gyógyír: le kell szedni a hátlapot, ki kell venni az akkumulátort, visszahelyezni azt, majd pedig újra bekapcsolni a telefont. Feltételezések szerint a probléma oka, hogy a Symbian operációs rendszer nem fér össze a Sony Ericsson saját felhasználói felületével, és bizonyos felhasználási körülmények a készülék lefagyását eredményezik.

Miután a nagy brit kereskedések felhagytak a Satio forgalmazásával, a Sony Ericsson is kiemelt figyelmet szentel a témának. A cég képviselői bejelentették, hogy a fejlesztők most mindent félre téve gőzerővel azon dolgoznak, hogy orvosolják a problémát. A vállalat minden valószínűség szerint egy firmware frissítést fog kiadni a multimédiára kihegyezett smartphone-hoz, melynek sikeréhez a karácsonyi szezonban nem titkoltan komoly reményeket fűzött a Sony Ericsson.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/beegett-az-uj-csucsmobil/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés