Kütyük
Az okostelefonok beelőzik a notebookokat?
A smartphone besorolású készülékek népszerűsége töretlenül növekszik.
100 eladott mobil készülékből jelenleg mintegy 14 okostelefon kategóriás, azonban 2012-ben várhatóan már 37 százalékos részesedéssel fognak bírni a smartphone-ok – derül ki a Gartner piackutató cég egyik friss tanulmányából. Az előrejelzések azt mutatják, hogy három év múlva körülbelül 191 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak majd le az okostelefon piacon, ezzel szemben a hordozható számítógépek szegmensében csak 152 millió milliárd dolláros forgalomra lehet számítani.
Idén előreláthatólag 180 millió darab okostelefon kerül forgalomba világszerte, vagyis nagyobb mennyiség, mint notebookokból, ezenkívül pedig az előttünk álló időkben éves szinten közel 30 százalékos növekedésre lehet számítani.
Szakértők szerint a személyi számítógépek gyártásával foglalkozó cégek is mihamarabb szeretnének felpattanni az egyre sebesebben száguldó smartphone vonatra, ettől függetlenül nem valószínű, hogy a nagy PC-gyártók az elkövetkezendő három esztendőben 1-2 százaléknál nagyobb okostelefon piaci részesedésre tudnak majd szert tenni.
A Gartner szerint a PC-gyártóknak a siker érdekében mindenképpen oda kell figyelniük arra, hogy a smartphone-ok nem egyszerűen a hordozható számítógépek lebutított változatai, illetve, hogy az okostelefon piacon nem annyira a száraz technikai adatok, hanem a valós végfelhasználói élmény az, ami eladhatóvá teszi a különböző termékeket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/az-okostelefonok-beelozik-a-notebookokat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






