Kütyük
App Store és társai: pörög az üzlet!
Úgy látszik, hogy a mobilosok kezdenek rákattanni a telefonos alkalmazásokra.
Az App Store újabbnál újabb sikereiről szinte már havi szinten tájékoztat bennünket az Apple, és szépen lassan az Android Market is kezd felpörögni. A mobil alkalmazás boltok tehát remekül muzsikálnak, amit most a Gartner egyik legfrissebb tanulmánya is igyekszik alátámasztani.
A piackutatók előrejelzése szerint az idei esztendőben a mobiltelefonos felhasználók már több mint 6,2 milliárd dollárt fognak elkölteni a különböző online alkalmazás boltokban, melyek ezenkívül ráadásul mintegy 600 millió dolláros reklámbevételre is számíthatnak. Amennyiben minden jól megy, akkor idén már több mint 8 milliárd letöltést generálnak majd a userek, akik egyébként 80 százalékban az ingyenes tartalmakat favorizálják.
#img1#
Ez azonban még csak a kezdet, ugyanis a Gartner úgy véli, hogy 2013-ban, tehát alig három év múlva már 21 milliárdnál is több letöltést fognak regisztrálni a mobil alkalmazás boltok, és addigra az ingyenes tartalmak részaránya is meg fogja közelíteni a 90 százalékot. Megjegyzendő, hogy tényleg sok olyan alkalmazás érhető el, melyek letöltése egyetlen fillérbe sem kerül, ellenben a használatuk közben már felmerülhetnek különböző kiadások, így a készítők ez esetben sem maradnak bevételek nélkül.
A tavaly még csak 4,2 milliárd dolláros piac jövőre tehát 6,2 milliárdosra fog hízni, 2013-ban pedig már közel 30 milliárd dolláros forgalmat fog generálni. A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy mostanság egyre nagyobb a széles szolgáltatási körű smartphone-ok részaránya, és ezekre a telefonokra a felhasználók egyre szívesebben töltögetnek le különböző alkalmazásokat, illetve egyéb tartalmakat.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/app-store-es-tarsai-porog-az-uzlet/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






