Connect with us
Hirdetés

technokrata

Android: jött, látott, győzött

Kütyük

Android: jött, látott, győzött

A legfiatalabb mobil operációs rendszer egymás után mássza meg a lépcsőfokokat.

Míg nem is olyan régen még alig tudtuk, hogy pontosan mi az az Android, addig mára már egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Google mobil szoftvere. Ékes bizonyíték erre az a most publikált ChangeWave tanulmány, melyből kiderül, hogy 2009 decemberében az összes smartphone felhasználónak már 4 százaléka rendelkezett valamilyen Androidos készülékkel. Ez egész konkrétan 200 százalékos növekedést jelent a korábbi, szeptemberi adatokhoz képest.

#img1#

A 4 ezer fő véleményére épülő felmérés szerint Android fronton leginkább a Motorola-féle Droid, illetve a Google-féle Nexus One mozgatja meg leginkább a vásárlók fantáziáját. Érdekesség, hogy a megkérdezettek több mint 21 százaléka tervezi azt, hogy három hónapon belül valamilyen Androidos telefont fog venni, míg szeptemberben még csak a válaszadók 6 százaléka volt hasonló állásponton.

Összehasonlításképp, szeptemberben 32 százalékos volt az Apple iPhone tábor, mely mostanra 28 százalékosra zsugorodott, a Windows Mobile platform népszerűsége pedig 9 százalékról 6 százalékra csökkent. Magyarul az Android fokozatosan elcsábítja a mobil felhasználókat az egyéb smartphone platformokról.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/android-jott-latott-gyozott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés