Connect with us
Hirdetés

technokrata

A személyiségről árulkodnak a csengőhangok

Kütyük

A személyiségről árulkodnak a csengőhangok

A telefonok csengőhangja már nem csak arra való, hogy értesítse a mobiltelefon tulajdonosokat egy hívásról, a hívott fél személyiségéről és zenei ízléséről is sokat elmond. Egy felmérés szerint a mobiltelefonnal rendelkezők harmada töltött le csengőhangokat a telefonjára tavaly Amerikában.

Szívesebben töltenek le csengőhangokat az amerikai mobiltelefon tulajdonosok, mint teljes számokat, derül ki az Ipsos MediaCT egy közelmúltban nyilvánosságra hozott felméréséből. A felmérés szerint a csengőhang volt tavaly leggyakrabban letöltött zenei tartalom és megelőzte a zeneszámokat és azokat a dalokat is, amiket a hívó fél hallgathat miközben arra vár, hogy felvegyék a telefont.

A vonalas, majd pedig a mobiltelefonok csengőhangja évtizedeken keresztül, csak arra szolgált, hogy felhívja a figyelmet a hívásra, ma már viszont a jelek szerint más céljai vannak vele a mobiltulajdonosoknak. Legalábbis erről árulkodik, hogy a tanulmány szerint a mobiltelefonnal rendelkezők harmada töltött le csengőhangokat a telefonjára tavaly Amerikában és letöltők közel a fele gyakran váltogatta a csengőhangját.

Vannak akik különféle csengőhangokat rendelnek hozzá, a különböző hívókhoz, így másképp szólal meg a telefonjuk, ha mondjuk a főnökük keresi őket, mintha a barátaik. Sokan az aktuális kedvenc számaikat állítják be csengőhangként, vagy valamilyen tréfás hangot, mondatot. Bármit is válasszon valaki, a csengőhangja sokat elárulhat a személyiségéről, amit már csak az is bizonyít, hogy a legnépszerűbb csengőhangok korosztályonként is változnak. Az más kérdés, hogy azok az ismeretlen emberek, akiknek egy nyilvános helyen kell meghallgatniuk egy jópofa csengőhangot kíváncsiak-e minderre. Bizonyos helyzetekben a legmegfelelőbb csengőhang továbbra is a telefon elnémítása.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-szemelyisegrol-arulkodnak-a-csengohangok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés