Kütyük
A Samsung elhalasztotta az Android-alapú telefonok piacra dobását
A Samsung az év második felére halasztotta első Google Android operációs rendszerrel felvértezett telefonjának a kereskedelmi forgalomba hozását. A piacvezető Nokia a saját Android telefonját valószínűsíthetően a jövő héten esedékes barcelonai Mobile World Congress-en mutatja majd be.
Younghee Lee a Samsung marketingvezetője azt közölte, hogy a barcelonai kongresszuson nem lesz Android telefonjuk, de a vállalat jelenleg is tárgyalásokat folytat a szakemberekkel, hogy hogyan integrálják az operációs rendszert a telefonba.
Azonban bemutatnak egy telefont, ami az elkövetkező években az egyik fő terméke lehet a Samsung cégnek. A készülék egy vékonyított, Tocco névre hallgató érintőképernyős telefon lesz. Az eredeti termék az előző évben jött ki és az Egyesült Királyság legnépszerűbb készülékévé vált.
2009-ben a Samsung az érintőképernyős telefonokra fog fókuszálni, néhány cégvezető szerint a mobilpiaci verseny ki fog éleződni ebben az évben. A karácsonyi időszakban a T-Mobile 16 ezer felhasználót vesztett el, míg a Vodafone ugyanekkor 449 ezerrel növelte a táborát az Egyesült Királyságban – adta hírül a Guardian.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-samsung-elhalasztotta-az-android-alapu-telefonok-piacra-dobasat/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






