Kütyük
Rövid időre visszatérnek a Microsoft mobiltelefonjai
Meg kell szabadulni a készletektől…
Amint arról még a nyáron írtunk, balul sült el a Microsoft saját márkás mobiltelefonokkal való kísérlete. A Kin One és Kin Two fantázianévre keresztelt készülékek ugyan nem voltak rossz mobilok (a kisebbik modell 5 megapixeles kamerát és 4 GB-nyi belső tárhelyet, a másik pedig 8 megapixeles kamerát és 8 GB memóriát kapott), de megkésve és nem elég jól felfuttatva érkeztek a piacra. Látván a kezdeti kudarcokat, Redmond úgy döntött, hogy leállítja a projektet, nem gyártat több telefont, és inkább minden erejével Windows Phone 7 operációs rendszerére fókuszál.
A múlt héten azonban újból felbukkantak a Kin telefonok az amerikai Verizon kínálatában. Igaz, ezúttal már nem okos-, hanem csupán mobiltelefonként hirdeti őket a mobilszolgáltató, értelemszerűen nyomottabb áron, mint korábban. Az eset hátterében valószínűleg a felhalmozódott raktárkészlet kisöprésének terve áll; a Kinből egyszerűen túl sokat gyártottak. Bár az amerikai elemzők közül sokan úgy vélik, hogy a darabszám nem volt sok; a kudarc elsősorban a Verizont terheli: ha elsőre is a mostani kondícióknak megfelelően hozta volna forgalomba a készülékeket, akkor népszerűvé válhattak volna.
Ezt már sose tudhatjuk meg, hiszen, ha elfogynak a modellek a Verizon raktáraiból, akkor – utánpótlás híján – ténylegesen véget is ér a Kin karrierje. Azt jelenleg nem lehet tudni, hogy még mekkora készlettel bír a vállalat, így az sem ismert, hogy meddig lehet még kapni a telefont. Ami viszont biztos, hogy az USA-n kívülre nem jut belőlük, így a Microsoft kudarca hazai földön marad.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2010/11/15/rovid-idore-visszaternek-a-microsoft-mobiltelefonjai/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






