Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megkezdődött a Facebook-Google háború

Kütyük

Megkezdődött a Facebook-Google háború

Az eddigi szurkálódások sehol sem voltak ahhoz képest, amilyen vehemenciával nekilendül most a közösségi hálózat az amerikai keresőóriásnak.

Habár a Facebook adatbázisában a Google eddig sem keresgélhetett, mivel a közösségi hálózat üzemeltetői zárttá tették a vállalat előtt rendszerüket (miközben a Microsoft-féle Binget beengedték, természetesen nem kis összegért cserébe), eddig Mark Zuckerberg cége nem indított olyan direkt támadást a Google ellen, mint amire most készül. A minap ugyanis kiderült, hogy a Facebook megvásárolta a Fb.com domaint, melyet e-mailszolgáltatásra akar használni, direkt konkurenciát teremtve ezzel a Gmailnek.

Még szeptemberben került sor a domain eladására (az akkori tulajdonos egyébként az American Farm Bureau volt), ám két hónapja nem lehetett tudni, hogy ki vette meg. Illetve a „stróman” neve ismert volt: a MarkMonitor birtokába vándorolt a virtuális tulajdon, mely cég márkanév-védelemmel és domainmenedzsmenttel foglalkozik. Nemrég azonban frissítésre került a domain whois bejegyzése, így kiderült, hogy az igazi tulajdonos a Facebook. Aztán az is napvilágot látott, hogy a címet a közösségi szolgáltat üzemeltetője már alkalmazásba is vette, de egyelőre csupán belső használatra.

Végül a The New York Times és a TechCrunch kiderítette, hogy a vállalat ezt a domanint fogja használni saját e-mailszolgáltatására. A Facebook tervei között ugyanis szerepel a Gmail riválisának elindítása, mely – legalábbis elméletileg – azonnal népszerűbbé is válik, mint a Google szolgáltatása. Hiszen, ha több mint félmilliárd ember rögtön kap egy e-mailcímet, akkor egyből több mint dupláját tudja felmutatni felhasználói adatbázis tekintetében a Facebook, mint a Gmail. Utóbbit „csak” nagyjából 200 millióan használják legalább havi rendszerességgel; igaz, egyelőre még csak becslések sincsenek arra vonatkozólag, hogy a közösségi szolgáltatás felhasználói mennyire kapnak rá a lehetőségre.

Meg nem erősített források szerint Project Titan név alatt fut az e-mailszolgáltatás, melynek hatalmas előnye lenne a spammentesség (vagy legalábbis jóval alacsonyabb fertőzöttség, mint a nyílt levelezőrendszerek esetében). Hiszen gondoljuk csak el, ha mindenki kénytelen saját identitásával használni a közösségi hálózatot, akkor egy tömeges levélküldés esetén azonnal meg is lenne a tettes. Ezzel az elektronikus leveleken keresztül terjedő digitális kártevők (vírusok, férgek, trójai programok stb.) is szűrhetők – a biztonságos internetezés felé a Facebook zárt világán keresztül vezetne az út?

Frissítve: időközben új információk jelentek meg a Facebook terveivel kapcsolatban. Bővebben itt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés