Connect with us

Hirdetés

technokrata

Változások előtt az Internet

Kütyük

Változások előtt az Internet

Számos fejlesztést, változtatást jelentett be a Google, amely valamilyen módon szinte minden internetezőt érint.

Az amerikai óriásvállalat szerdán és csütörtökön tartja Google I/O fejlesztői konferenciáját San Francisco-ban. Ennek keretei között számoltak be a cég szolgáltatásait érintő újdonságokról. Többek között kiderült, hogy a Gmail nyitottá vált külső fejlesztők előtt: a levelező szolgáltatás immár független programozók alkalmazásait is képes kezelni (a programok a Google Apps Marketplace keretei között érhetők el).

forrás: Cnet

Grandiózusabb a webes videózás megváltoztatására tett kísérlet, mely a WebM név alatt bontogatja szárnyait. A Google jogdíjmentes technológiát bocsát a digitális mozgóképes megjelenítésben érdekeltek számára, mintegy ellentételezendő a H.264 térhódítását (utóbbi használata díjköteles). Ehhez szövegségre léptek a Firefoxot (is) fejlesztő Mozillával, az Opera böngésző körül bábáskodó norvég fejlesztőgárdával illetve saját videomegosztó platformjukat, a Youtube-ot is felhasználják „propaganda célokra”. És ha már videó: az amerikaiak számára mainstream filmes tartalmakat kínáló Clicker ráncfelvarrásáról is beszámoltak.

A tegnapi nap során jelentette be az óriásvállalat a Google Wave nyilvánossá válását. Ismeretes, hogy a kommunikációs csatornákat összefogni, a „közönséges” e-mailt leváltani hivatott szolgáltatás eddig csak meghívásos alapon bővítette felhasználói táborát; ám a Google-nél úgy döntöttek, itt az idő az éles üzemre. Ehhez persze kellett az elmúlt hónapokban érkező felhasználói visszajelzések átfésülése is.

Második nap
Habár a mára beharangozott előadások, bemutatók még nem értek véget, így is bőven van miről beszámolni. Fellebbent a fátyol a Google online adattároló eszközéről, mellyel a felhőben tárolhatjuk adatainkat, ahelyett, hogy helyileg mentenénk el őket. A koncepció illeszkedik a Google Chrome OS operációs rendszerének elképzeléséhez; utóbbi ugyanis szinte kizárólag internetes munkára lett kihegyezve (erről bővebben itt).

Ingyenes fontokat (betűkészleteket) kínál a vállalat a Weben keresztül. Habár legtöbbünk nem tulajdonít nagy jelentőséget a weboldalakon megjelenő karakterek kinézetének, a nyílt, azaz szabadon használható fontok szűkösségének homogenizáló hatása ellen már régóta küzdenek az Interneten. Ez a kezdeményezés kaphat új lökést a Google-től.

Végül két dolog érdemel még említést. Egyrészt a vállalat egyik társalapítója, Sergey Brin beszámolója, melyben a keresőalgoritmus guruja beismerte, hogy „elkúrták” a nyilvános Wi-Fi hálózatok kezelését. Ismeretes, hogy a Google Street View, azaz utcaszintű nézetet kínáló képeket készítő autók nem csak az utakat digitalizálták serényen, hanem a nem védett vezetékmentes hálózatokat is feltérképezték. Brin beismerő vallomása szerint ez nagy hiba volt.

Másrészt előttünk áll még az Androiddal, a Google mobiltelefonokra írt operációs rendszerével kapcsolatos előadás, mely az Apple Iphone-ját nemrég maga mögé utasító platform újdonságairól tájékoztatja majd az érdeklődőket.

forrás: Cnet



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés