Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia-Facebook házasság

Kütyük

Nokia-Facebook házasság

Integrálná telefonjaiba a finn gyártó a közösségi hálózat legfontosabb elemeit.

A Wall Street Journal értesülései szerint az online közösségi hálózatok egyik legnagyobbika, a Facebook tárgyalásokat folytat a mobiltelefongyártók csúcsán álló finn vállalattal, egymás rendszereinek integrációjáról. Az elképzelés szerint a Nokia telefonok kiegészülnének némi webes funkcionalitással, ami a kontaktlistát illeti. Mondhatjuk úgy is, hogy Facebook-kompatibilissá válhatnak.

Tervek szerint a finn készülékek a közösségi hálózatban ismerőseinkként számon tartott felhasználók adatainak egy részét tudnák eltárolni. Vagyis nem csak telefonszámokat, neveket, képeket, címeket, hanem például azt is látni lehetne, amikor egyik ismerősünk bejelentkezik a Facebookra. Üzenetet lehetne neki küldeni mobiltelefonról, vagy akár hozzászólást fűzni profiloldalához. Ezzel értelemszerűen a webes adatforgalom növekedésére számíthatnának a szolgáltatók, vagyis bevételnövelő hatással járhatna.

Az ötlet ugyan érdekes, de nem forradalmi: a Facebook másik gyártóval is tárgyalásokat folytat. Az amerikai cég a Palmmal dolgozik hasonló fejlesztésen. Jelenleg egyik megállapodás anyagi vonzata sem ismert.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés