Connect with us

Hirdetés

technokrata

iPhone: cserélhető lesz az akksi? – bekeményít az EU

Kütyük

iPhone: cserélhető lesz az akksi? – bekeményít az EU

Az Apple-nek hamarosan át kell gondolnia az iPhone akkumulátor kérdéskörhöz történő hozzáállását.

Mint ismeretes, a tavaly érkezett iPhone, illetve az idén nyáron debütált iPhone 3G (és az iPod-ok) közös vonása, hogy az akkumulátor fixen beépített, vagyis azt házilagosan nem, hanem csak szakszervizben lehet kicseréltetni. Ennek egyik negatívuma, hogy a telefonjukat sokat használók nem tehetik meg azt, hogy például egy hosszabb utazásra tartalék akksit visznek a készülékükhöz.

Az Apple önmagától talán sohasem gondolna arra, hogy cserélhető akkumulátorral vértezze fel telefonjait, azonban az Európai Unió vélhetően ösztönző hatással lesz az amerikai mamutcégre. Az EU szakemberei ugyanis most egy olyan tervezeten dolgoznak, mely a hordozható elektronikus készülékek gyártói számára kötelező módon előírná, hogy azok a vásárlók által egyszerűen cserélhető akksival lássák el termékeiket.

Ennek jegyében az EU előírná, hogy például a telefonok hátlapja egy sima lepattintással, vagy legalábbis egy egyszerű csavarhúzós művelettel leszedhető legyen, és ily módon bárki hozzá tudjon férni a készülék akkumulátorához. Az EU szerint ez többek közt az elöregedett akksik korrekt módon történő kezelésében, újrafelhasználásában is sokat segítene. (Az alábbi fotón egy darabjaira szétszedett iPhone 3G látható.)



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés