Connect with us

Hirdetés

technokrata

A profi érintés – HTC Touch Pro: full billentyűzetes okostelefon

Kütyük

A profi érintés – HTC Touch Pro: full billentyűzetes okostelefon

Megérkezett a HTC Touch Diamond teljes billentyűzetes testvérmodellje.

Emlékezetes, hogy a HTC május elején Londonban leplezte le legfrissebb high-end készülékét, a Touch Diamond-ot, melyről kapásból tudni lehetett, hogy idővel a T-Mobile termékskálájában is fel fog bukkanni, még pedig T-Mobile MDA Compact IV néven. Ahogy arról beszámoltunk, a T-Mobile a múlt héten Németországban tartott egy sajtóbemutatót, melyen nagy meglepetésre nem csak a már ismert MDA Compact IV-et és az Ameo 16 GB-os új változatát mutatták be, hanem a mindeddig ismeretlen MDA Vario IV-et is. Most már tudjuk, hogy ez volt a HTC Touch Pro (Raphael) első félhivatalos bejelentése, mely készülék teljesen hivatalosan a mai napon mutatkozott be, és lényegében a nagysikerű HTC TyTN II közvetlen utódmodelljének tekinthető.

A Touch Diamond és a Touch Pro közötti legfontosabb különbség, hogy míg az előbbi modell egy hagyományos kialakítású készülék, addig az utóbbinak a felső szekcióját el lehet tolni jobbra, és így villámgyorsan elővarázsolható a géppuska kezű felhasználóknak szánt, teljes értékű, ötsoros QWERTY billentyűzet. Ennek megfelelően ez az újdonság némileg nagyobb és jelentősen nehezebb, mint társa: a csukott helyzetben 102x51x18,1 milliméter méretű készülék tömege eléri a 165 grammot.

A TFT technológiájú, 2,8 colos képátlójú érintőkijelző VGA, vagyis 640×480 pixeles felbontású és 65 ezer színárnyalatú, a digitális fényképezőgép modul révén pedig maximum 3,2 megapixeles felbontású fotók készíthetők. Míg a Touch Diamondban nincs, addig a Touch Pro-ban van LED-segédfény. A belső memória áll egyrészt 288 MB RAM-ból, illetve 512 MB ROM-ból, és microSD memóriakártyákkal egyszerűen bővíthető.

A háromnormás (GSM 900/1800/1900 MHz), Windows Mobile 6.1 Professional alapú HTC Touch Pro megfelelő HSDPA/HSUPA lefedettség esetén maximum 7,2 Mbit/s-os letöltési, illetve 1,4 Mbit/s-os feltöltési sebességre képes. Említést érdemel továbbá az 528 MHz-es processzor, az integrált GPS-vevő, a Wi-Fi adatátvitel (802.11b/g), a TV-kimenet, illetve a sztereó FM rádió (RDS). Az 1.350 mAh kapacitású akksival (Touch Diamond: 900 mAh) szerelt készülék kereskedelmi forgalmazása a nyár végén kezdődik majd meg, a várható ár egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés