Connect with us
Hirdetés

technokrata

Szex és pornó: bárhol, bármikor – pénz nem számít

Kütyük

Szex és pornó: bárhol, bármikor – pénz nem számít

Az úgynevezett felnőtt tartalmak szépen lassan a mobilokat is meghódítják maguknak.

A Juniper Research piackutató cég a napokban publikált egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint három év múlva, vagyis a 2010-es esztendőben világszinten mintegy 3,5 milliárd dolláros (605 milliárd forint) forgalmat fognak generálni a különböző ˝adult˝ mobiltelefonos szolgáltatások.

A jelentés készítői felhívják a figyelmet arra, hogy míg Ázsiában az új kínai és dél-koreai szabályozások miatt némileg visszaesett ennek a piacnak a növekedési üteme, addig a kelet-európai régióban a vártnál nagyobb növekedés regisztrálható. Utóbbi annak tudható be, hogy ebben a régióban egyre több mobiltelefon szolgáltató fedezi fel a felnőtt tartalmakban rejlő lehetőségeket. Érdekesség továbbá, hogy az adult szolgáltatásokat használók általánosságban véve sokkal kevésbé érzékenyek az árakra, mint az egyéb mobil szolgáltatások rajongói.

Továbbra is Nyugat-Európa a legnagyobb forgalmat generáló régió: az idei esztendőben még ˝csak˝ 775 millió dolláros piac 2012-re várhatóan 1,5 milliárd dollárra fog hízni. A legdinamikusabban fejlődő mobil adult szolgáltatás egyébként a szex video chat: az ilyen jellegű szolgáltatások idén 138 millió dollárt, 2012-ben viszont már 1,5 milliárd dollárt hoznak majd a konyhára globálisan.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/12/08/szex-es-porno-barhol-barmikor-penz-nem-szamit/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés