Connect with us
Hirdetés

technokrata

Új akciók a megújult Vodafone boltban

Kütyük

Új akciók a megújult Vodafone boltban

Megnyílt a megújult Vodafone márkaképviselet Szegeden.

Szegeden, a Széchenyi tér 3. szám alatt nyitja meg megújult márkaboltját a Vodafone Magyarország. Az üzlet először 2001. szeptemberében nyílt meg, így a megújulással egyúttal hatodik születésnapját is ünnepli.

A márkaképviselet a márciusban kezdődött új ügyfélközpontú design koncepciónak megfelelően elsősorban az ügyfelek igényeit kívánja még széleskörűbben kielégíteni. A gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálás mellett a termékek és szolgáltatások felfedezése ebben az új, inspiráló környezetben remélhetőleg igazi élmény lesz minden leendő és régi Vodafone ügyfél számára, már Szegeden is.

˝Számunkra minden ügyfelünk egyformán fontos, így folyamatosan nyitjuk meg és változtatjuk még ügyfélbarátabbá vidéki márkaképviseleteinket. Így bárhol könnyen elérhetőekké válunk, és az új design-koncepciónak köszönhetően még magasabb színvonalon tudunk megfelelni mindenki igényeinek˝ – mondta dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

A nyitás alkalmából az üzlet több akcióval is várja az odalátogatókat. Az akciók részleteit a helyszínen ismerhetik meg az érdeklődők.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/12/07/uj-akciok-a-megujult-vodafone-boltban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés