Kütyük
Jönnek a 8 megapixeles Samsung mobilok
A Samsung szépen lassan egyre magasabbra helyezi a lécet…
Európában, a felsőkategóriás fotós mobilok piacán a 2007-es esztendő egyértelműen az 5 megapixeles felbontásról szólt. A sort az LG kezdte a KG920-as készülékkel, aztán valamikor tavasszal felbukkant a piacon a Nokia első 5 megapixeles telefonja, az N95. Néhány hete bukkant fel a kereskedelmi forgalomban az ugyancsak hasonló felbontású Sony Ericsson K850i, illetve az LG Viewty becenevű újdonsága, valamint megérkezett a Nokia N95 továbbfejlesztett kiadása, az N95 8GB.

A Samsung idén két szétcsúsztatható kialakítású modellel vetette bele magát az 5 megapixeles telefonok háborújába, még pedig a G600-zal és az optikai zoomos G800-zal. Azonban mint tudjuk, a fejlődés sohasem áll meg, így nem meglepő, hogy a Samsung már most bejelentette, hogy hamarosan 8 megapixeles kamerás mobilokkal kíván megjelenni az európai piacon.
Ezekben a telefonokban egy CMOS technológiára építkező, megközelítőleg 8 millió (3264×2444) képpontot számláló képszenzor lesz, melynek már el is készültek az első prototípusai, a sorozatgyártás pedig valamikor a jövő elején indul majd be. Érdekesség, hogy a 8 megapixeles Samsung kamera modul körülbelül akkora méretű, mint a gyártó már jó ideje használatban lévő 3 megapixeles modulja.
Amennyiben minden jól megy, akkor a Samsung a januári CES 2008 kiállításon, vagy a februári 3GSM Világ Kongresszuson jelenti majd be első európai 8 megapixeles telefonját. Megjegyzendő, hogy a Dél-Koreában már hosszú ideje kapható olyan Samsung mobil (SCH-B600), mely 10 megapixeles felbontású, optikája pedig teleszkópos mozgatású.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2007/11/19/jonnek-a-8-megapixeles-samsung-mobilok/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





