Kütyük
SIMpill: SMS-t is tud küldeni a high-tech gyógyszeres doboz
Immár a mobiltelefon és a fejlett technológiák is komoly segítséget nyújthatnak abban, hogy a betegek időben bevegyék az orvos által számukra felírt antibiotikumokat.

A SIMpill nem más, mint egy szűkített mobiltelefonos szolgáltatási körrel felvértezett okos kis gyógyszeres doboz. A GSM modullal felvértezett dobozba ugyanúgy SIM kártyát kell helyezni, mint egy hagyományos mobiltelefonba.
A rendszer működésének lényege, hogy amikor a beteg kinyitja a dobozt és beveszi a felírt pirulákat, akkor a doboz automatikusan rövid szöveges üzenetet küld egy a kórházban tárolt kiszolgáló számítógépnek, mely ezt követően nyugtázza, hogy a beteg mindent megtesz gyógyulása érdekében. Amennyiben a gyógyszerbevételre a meghatározott időben esetlegesen nem kerül sor, a szerver SMS-ben figyelmeztetést küld a páciensnek, hogy mihamarabb vegye be az antibiotikumot, illetve a szükséges vitaminokat. Adott esetben telefonos figyelmeztetést is kaphatnak a betegek.
A SIMpill egyelőre csak Dél-Afrikában kapható, az esetleges európai bevezetéssel kapcsolatban sajnos nincsenek információink.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/02/01/simpill-sms-t-is-tud-kuldeni-a-high-tech-gyogyszeres-doboz/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





