Connect with us
Hirdetés

technokrata

Internet-kávézók a mobilszolgáltató ˝kezében˝

Kütyük

Internet-kávézók a mobilszolgáltató ˝kezében˝

Kínában a világ többi részéhez képest már sok furcsaság történt, íme egy újabb példa: az ország második legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója nyitja az Internet-kávézókat.

Felhasználói táborát tekintve Kína második legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatója, a China Unicom több ezer Internet-kávézó megnyitását vette tervbe, ezzel egyetemben pedig rögtön lehetőséget is adva a rezsim ellenőrzési mániájának még nagyobb kiterjesztésére. Persze nem nulláról indul a vállalat, eddig már több mint négyszáz internetes kávézót nyitott az országban, de még az idei év során további háromezer hasonló egység nyitását szeretné megvalósítani.

Mindez hogyan szolgálja a kommunista vezetés érdekeit? Már mi is többször beszámoltunk arról, hogy az ország kormányzata Internet-kávézók ezreit záratta be Kínában, arra hivatkozva, hogy nem megfelelő engedéllyel üzemeltek. Ezek nagyobb része természetesen független szolgáltatókhoz tartozott, akiket jóval nehezebb felügyelni, mint a kormányzati engedéllyel működő (azaz rendszerhű) távközlési vállalatokat. Éppen ezért az újabb, ilyen típusú szórakozóhelységek üzemeltetésére már csak olyan vállalatokat bíznak meg, melyeket a vezetés ˝megbízhatónak˝ tart – mint amilyen például a China Unicom.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/09/14/internet-kavezok-a-mobilszolgaltato/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés